Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Bíróbotrány Sopronban

„Nem lehet a vasutassal, nem lehet a vasutassal kikukoricázni”

Bíróbotrány Sopronban

| Papp Győző | Sport

Az 1933/34. évi nyugat-magyarországi bajnokként az SVSE jogot szerzett a részvételre az országos amatőr bajnoki döntőben, amelyben az egyes alosztályok és a főváros első helyezettjei szerepeltek.

(2.) A sorsolást követően az Elektromos és az SVSE képviselője megegyezett abban, hogy kettejük meccsének Sopron ad otthont. Váratlanul közbelépett azonban a BLASZ, amely presztízskérdést csinált abból, hogy évek múltán ismét pesti csapat nyerje az országos bajnokságot. Rávette tehát az Elektromost: mindent kövessen el, hogy a meccset Pesten játsszák. A soproniakkal nem tudott megegyezni, így sorsoltak, és ez az SVSE-nek kedvezett.

A Dunántúli Sport Újság 1934. június 18-án így írt az 1500 néző előtt lejátszott SVSE–Elektromos 0:0-s meccsről: „Többszöri meghosszabbítás után a bíró állítólagos inzultálása miatt botrányba fulladt a soproni mérkőzés.”.

Az első félidőben izzott a légkör a nézőtéren, kövek is repültek be a pályára. Az egyik kő állítólag eltalálta a határbírót, akit napjainkban már asszisztensnek hívnak.

Később kétszer 15 perces hosszabbítás következett, de miután ez sem hozott eredményt, újabb 2-szer 10 percig játszottak a csapatok. Mivel 140 perces küzdelem után sem értek el eredményt, a szabályok értelmében 10 perces kapucserékkel az első gólig kellett focizni.

„Így érkezünk el a 157. perchez, mikor Tóthot, az SVSE legjobb csatárát a pesti védelem leteríti. Mint kiderül, a játékos bordatörést szenvedett, és a mentők szállítják el a kórházba. A bíró most ahelyett, hogy 11-est ítélne az Elektromos ellen, arravaló hivatkozással, hogy fejbe dobták, lefújta a mérkőzést, és nem hajlandó tovább bíráskodni. Értesülésünk szerint a rendőrség megállapította, hogy a bírót nem érte tettleges inzultus, és nem volt oka arra, hogy a mérkőzést beszüntesse. Nürnberger bíró egyébként idegesen, kapkodva bíráskodott, és különösen az SVSE terhére tévedett sokat. A bíró ellen fordul a közhangulat, de baj nincs.”

A mérkőzést követő hétfőn az MLSZ országos intézőbizottsága úgy döntött, hogy a meccset szerdán az Elektromos-pályán meg kell ismételni. Ezt mindkét fél elfogadta. Ezek után bombaként hatott másnap a szövetségben a soproniak távirata, amiben lemondták a mérkőzést. Az MLSZ ezt nem tekintette hivatalos lemondásnak.

A soproniak arra hivatkoztak, hogy több játékosuk nem kap szabadságot, s ezért nem tudnak kiállni hétközi meccsre. Az MLSZ a lemondást és a fellebbezést nem fogadta el, a mérkőzés így elmaradt, és az SVSE ezzel kiesett a további küzdelemből. (Vége)

Kapcsolódó cikkek