Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Bajnoki címre hajtanak

| Munkatársunktól | Sport

A tavalyi szezonhoz képest jelentős változás a Soproni Tigrisek SE háza táján, hogy már nem kettő, csak egy csapattal indulnak az NB II-es férfi kosárlabda-bajnokságban.

Nagy Tamás elnök elmondása szerint volt egy rendkívül tehetséges korosztály, akiket érdemes volt együtt tartani, ezért szerepelt tavaly egy „Ifi Tigrisek” nevű együttesük is a felnőtt bajnokságban. A fiatalok többsége azonban időközben leérettségizett és megkezdte egyetemi tanulmányait. Így természetesen nekik nincs lehetőségük arra, hogy részt vegyen az NB II-es csapat munkájában. 

– Átgondoltuk a helyzetünket, és azt a döntést hoztuk, hogy idén egy csapattal indulunk az NB II-ben – nyilatkozta Nagy Tamás. – Meglehetősen bő, mintegy húszfős keret áll Balogh Gergely játékos–edző rendelkezésére. Megítélésem szerint ez a csapat ebben a formában nagyon komoly játékerőt képvisel a másodosztályú bajnokságban, így nem lehet más célunk idén sem, mint megnyerni a kiírást. Ennél azonban többet is szeretnénk, hiszen a feljutásért folytatott rájátszásban is elvárás, hogy eredményesek legyünk. Úgy érzem, a feltételek adottak, innentől a csapaton múlik, hogy sikerül-e az idei szezonban feljebb lépni az NB I. B csoportba.

A Soproni Tigrisek SE elnöke hozzátette: többen is visszatértek az idei szezonban a csapathoz, többek között a rutinos center, Csaplár-Nagy Arnold és a szintén nagyon komoly NB I-es rutinnal rendelkező Panta István is segíti a Tigriseket.

Kapcsolódó cikkek