Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Az SKC célja a feljebb kerülés
Sabáli Balázs szerint tudatosabban kell kosárlabdázni a Sopron KC játékosainak

Az SKC célja a feljebb kerülés

| Munkatársunktól | Sport

Az elmúlt időszak mérkőzései nem úgy alakultak a Sopron KC számára, ahogy azt Sabáli Balázs vezetőedző elvárta. A tréner szerint ezzel együtt továbbra is cél, hogy az alapszakasz végén a legjobb tíz csapat között végezzen az SKC, és ezáltal részt vehessen a középház küzdelmeiben.

– A háromhetes szünet elején néhány nap pihenőt kaptak a játékosok – mondta el érdeklődésünkre a vezetőedző. – Remélem, mindenkinek sikerül feltöltődnie, mert az alapszakasz jobb helyezéseinek megszerzése szempontjából nagyon fontos lesz, hogy a következő mérkőzéseken győzelmeket érjünk el. A bajnoki szünetet arra is felhasználjuk, hogy az új légiós, Makinde London minél jobban beépüljön a csapatba. Javítani kell az eredményességünkön, a játékosoknak tudatosabban kell kosárlabdázniuk, a dobáskiválasztásnak, a kiélezett szituációkban a döntéshozatalnak magasabb szinten kell működnie. 

A Sopron KC jelenleg 8 győzelemmel és 11 vereséggel a tabella 10. helyén áll, a csapat a bajnoki szünet utáni összecsapáson, március 2-án épp az azonos mutatókkal előtte álló Paks otthonába látogat.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...