Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Az első magáncsapat
A Közti 2 csapata 2020 februárjában megnyerte a teremtornát. Fotó: Soproni Téma-archívum

Az első magáncsapat

| P. Horváth László | Sport

1977 óta játszik a soproni amatőr kispályás labdarúgó-bajnokságokban a Közti 2. A csapatot mindig is jellemezte az összetartás.

Sopronban az 1962-től kezdődő kispályás labdarúgó-bajnokságban csak helyi cégek, gyárak, üzemek csapatai vehettek részt. A baráti alapon szerveződő egyesületek nem indulhattak.

– 1977-ben a Császár testvérek, József és Győző találtak egy kiskaput – idézte fel a kezdeteket Halász Tibor, a csapat vezetője. – Abban az évben a Köztisztaság 1. mellett létrehozták a Köztisztaság 2. csapatát. Csak egyetlen játékos, Császár Győző dolgozott a cégnél, a többiek pedig barátok, ismerősök voltak. Az anyagi alapot is ők biztosítják.

Így jött létre az első magáncsapat, amelynek neve néhány évvel később a Közti 2 lett. A fiúk kopott fekete mezben léptek pályára. Az évek során olyan jól összeszokott a társaság, hogy 1981-ben megnyerte a legmagasabb, azaz az első osztály bajnokságát. Az egyesület az elmúlt évtizedekben többször bajnok lett, és azt is elmondhatja magáról, hogy megalakulása óta minden egyes kispályás szezonban pályára lépett.

– A következő fontos dátum 2001. – folytatta Halász Tibor. – Az idősebb játékosok úgy döntöttek, hogy kicsit visszavesznek az iramból, ezért külön csapatot alapítottak, és a negyedosztályban indultak. A fiatalok pedig Közti–Kextő néven továbbra is az első osztályban folytatták a pontvadászatot. Aztán úgy alakult, hogy a tapasztaltabb labdarúgók osztályról osztályra feljebb léptek. 2013-ban pedig ismét bajnokok lettek, a Közi–Kextő alakulata azonban kiesett a bajnokságból és feloszlott.

Halász Tibor kiemelte: az együttes történetét mindig is az állandóság jellemezte. A játékosok nagy része évtizedek óta Közti-csapattag, szinte folyamatos az átmenet a senior bajnokság létrejöttében jelentős részt vállaló Közti Öregfiúk csapatba. Baráti társaságként is összetartanak, legyen szó kolbásztöltésről, sörfőzésről vagy akár betonozásról. 

Kapcsolódó cikkek