Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Árpi bácsi 89
Puskás Árpád munkájának is köszönhető, hogy napjainkban is erős az asztalitenisz utánpótlás-nevelés

Árpi bácsi 89

| Munkatársunktól | Sport

Egykori tanítványai köszöntötték 89. születésnapján Puskás Árpádot.

A Sopronért Emlékéremmel kitüntetett edző, sportvezető megkerülhetetlen személyisége a soproni asztalitenisz-életnek. Neki köszönhető, hogy a Soproni Sportiskola keretein belül városunkban is elindult (1964-ben) a sportág utánpótlásképzése. Munkáját mindvégig támogatta Horváth Vince, a legendás testnevelő tanár, a sportiskola igazgatója. Árpi bácsi generációk sorával ismertette és szerettette meg az asztaliteniszt. Aztán évtizedekkel később, már nyugdíjasként ismét szerepet vállat az asztalitenisz-életben, mert a sportág már-már eltűnőben volt. Fáradhatatlanul szervezett, vezetőket, leendő szponzorokat győzött meg, hogy érdemes segíteni ezt a szép sportágat. Az ő munkásságának is köszönhető, hogy napjainkban is erős az utánpótlás nevelése a Kőszegi úti csarnokban. Ma már visszavonultan, derűsen él, és naprakész a sportág ügyeiben, minden fontos mozzanatot, és szinte minden tanítványát emlékezetében tartja.

Kapcsolódó cikkek