Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Aranyhalmozó kosaras lányok
A Sopron Basket a Magyar Kupa-győzelem és az Euroliga négyesdöntőbe jutás után bajnoki címmel koronázta meg idei teljesítményét Fotó: MTI – Krizsán Csaba

Veretlen szezon után lett bajnok a Sopron Basket, idén a Magyar Kupát is megnyerték

Aranyhalmozó kosaras lányok

| Rázó László | Sport

Megvan a 13.! A Sopron Basket idén is megnyerte a női kosárlabda-bajnokságot, így zsinórban ötödször, története során pedig tizenharmadik alkalommal hódította el a magyar bajnoki címet.

A legnagyobb hazai rivális, a Szekszárd kiesésekor már sejteni lehetett, hogy idén elmaradnak a nagyobb izgalmak a női kosárlabda-bajnokság fináléjában. A Győr–Diósgyőr párharcból a miskolciak kerültek ki győztesen, így a DVTK-val vívta a Sopron Basket a három győzelemig tartó párharcot.

Az első „sima” soproni győzelem után az volt a kérdés, hogy hazai pályán meg tudja-e szorítani a Diósgyőr a kirobbanó formában kosárlabdázó Iniguez tanítványokat. Összességében egyik mérkőzésen sem forgott veszélyben a soproni győzelem, a második meccset 62–45-re, míg a harmadikat 67–53-ra nyerték Fegyvernekyék. A Sopron Basket így „söpréssel”, azaz három győzelemmel szerezte meg a klub történetének tizenharmadik bajnoki címét!

– Kicsit még várni kell arra, hogy igazán tudjam értékelni ezt a sikert – nyilatkozta Roberto Iniguez vezetőedző. – Sok országban dolgoztam, de olyan szezonban még nem volt részem, hogy az összes mérkőzésünket megnyerje a csapatom. Most ez is megadatott, ez pedig azt mutatja, hogy ez a Sopron a legegységesebb csapat, amellyel valaha dolgom volt.

– Egy veretlen szezon kívülről simának tűnhet – tette hozzá Fegyverneky Zsófia, a Sopron Basket csapatkapitánya. – Ugyanakkor nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ez egy nagyon kemény bajnokság volt, sok erős ellenféllel. Egy perc kihagyás, figyelmetlenség sem fért bele, mert ezt azonnal kihasználták az ellenfelek, különösen idegenben volt ez érvényes. Éppen ezért óriási fegyvertény, hogy kizárólag győzelmünk van, veretlenül szereztük meg a bajnoki címet. 

Távozik a vezetőedző

Roberto Iniguez a hétvégén ült le tárgyalni Török Zoltán ügyvezetővel, akivel abban állapodott meg, hogy elhagyja a csapatot, de ahogy fogalmazott: egy napon még visszatér Sopronba. Iniguez két éven át volt az együttes trénere, ez idő alatt kétszer nyerte meg az NB I-et, egyszer a Magyar Kupát, és kétszer bejutott az Euroliga négyesdöntőjébe, melyben tavaly másodikként zárt, néhány hete pedig a negyedik helyet szerezte meg a csapata.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Bajnoki elődöntőben

Bajnoki elődöntőben

2024. 04. 03. | Munkatársunktól

Folytatja remek szereplését a Sopron Basket női kosárlabdacsapata: Gáspár Dávid tanítványai a Magyar Kupa megszerzése után bejutottak a bajnoki negyed...