Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Amatőr kosárbajnokság

| Munkatársunktól | Sport

A hagyományoknak megfelelően idén is megszervezi a me­­gyei felnőtt kosárlabda-bajnokságot a Győr–Moson–Sopron Megyei Kosárlabda Szövetség.

A kiírás alapján egy győri és egy soproni csoportban zajlanak a mérkőzések, majd az idény végén a négyes döntőben dől el a megyei bajnoki cím sorsa. A tavalyi szezonban a győri csoportban 10, a soproniban 8 csa­­pat szerepelt, így a résztvevő együttesek számát tekintve előkelő helyen áll a megye.

– Büszkeséggel tölt el, hogy az elmúlt három évben soproni csapat lett a megyei bajnok. A nyolc soproni csapat önmagában nem kevés, de szeretnénk ezt a számot bővíteni – mondta Wischy Péter, a megyei szövetség ügyvezetője. – Úgy gondoljuk, hogy városunkban a je­­lenleg is kosárlabdázókon kívül még jó néhány olyan játékos van, akinek nincs csapata, vagy a kö­­zelmúltban került Sopronba és örömmel játszana. Továbbra is várjuk a környező településekről vagy akár a határ másik oldaláról is az érdeklődőket.

Wischy Péter hozzátette: a me­­gyei szövetség a terem és a játékvezetők biztosításával támogatja a sportolni vágyókat. A szervezet képviselői örömmel vennék, ha a hölgyek is nagyobb számban jelentkeznének, így ugyanis számukra is kiírnák a megyei bajnokságot.

Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet: mksz_gyms@hunbasket.hu, illetve a 30/937–3474-es telefonszámon.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...