Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Adakozó futók és bicajosok

| Munkatársunktól | Sport

Jótékonysági Mikulás-futást és kerékpározást rendeztek Sopronban szombaton. A ­Paddy Sportegyesület és a Bringázz Sopron közös szervezésében hívták életre a programot.

– A Várkerületen tettünk meg egy kört futva, illetve kerékpározva. Ez 1,5 kilométeres távot jelent, amelyet bárki könnyedén, szórakoztató módon teljesíthetett – emelte ki Kincse Szabolcs, a Paddy Sportegyesület elnöke. – A rendezvénnyel az egyik fő célunk a jótékonykodás volt, ezért a Bringázz Sopron Egyesülettel közösen cipősdoboz-akciót szerveztünk. Az így gyűjtött ajándékokat az Age of Hope Alapítványnak adjuk át, ők elviszik azokat rászoruló gyermekeknek, hogy szebb lehessen a karácsonyuk. 

Sopron önkormányzata nevében Csiszár Szabolcs alpolgármester köszöntötte a gyülekezőket. – A futás és a kerékpározás önmagában is nagyon példás tevékenység, de ezúttal nemcsak öncélból, az egészségük megőrzésének jegyében döntöttek úgy a soproniak, hogy mozognak egy jót, hanem az ajándékozás és a szeretet is vezérelte őket ebben.

A rendezvényen többtucatnyian vettek részt, így több mint 60 cipősdobozt sikerült összegyűjteni. A szervezők megköszönték a Soproni Rendőrkapitányságnak, illetve Sopron önkormányzatának a támogatását, amellyel a rendezvény lebonyolítását segítette.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...