Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A Tigrisek 25 éve

Sikeres évtizedek állnak mögöttük

A Tigrisek 25 éve

| Munkatársunktól | Sport

Idén szép jubileumot ünnepelhet a Soproni Tigrisek SE. Az egyesület 1997-ben alakult, tehát 25 éves. Nagy Tamás alapítóelnök azt mondta: nagyon sikeres időszakokat éltek meg, alapvető céljaik pedig mára sem változtak.


– Hogy kerültél kapcsolatba a kosárlabdával, mióta tart a „szerelem”?

– Már általános iskolában beleszerettem ebbe a csodálatos játékba, két osztálytársam is kiválóan kosarazott, nagyon felnéztünk erre a két fiúra. Később sokat jártunk édesapámmal a SMAFC meccseire, ezek olyan élmények voltak, amelyek egy életre meghatározóak. Az iskola elvégzése után Weisz Feri bácsi hívott az akkor SSE-hez, hogy legyek intéző, én pedig örömmel mondtam igent. Így kerültem a soproni kosárlabdaélet sűrűjébe, aztán a rendszerváltozás után megalakult az SKC, amelynek az alapító közgyűlésén ott voltam. Felejthetetlen évek jöttek, a sportcentrum igazgatója voltam, illetve az SKC elnöke is.

– Mikor alakult meg a Soproni Tigrisek SE és milyen céllal?

– Ez elsősorban a tehetséges gyerekeknek köszönhető: huszonöt éve a baráti társaságom tagjai közül többünknek is épp iskolás korba léptek a gyermekei, ezért arra gondoltunk, hogy összetoborozzuk és egy csapatba gyűjtjük őket. Ez volt a Tigrisek első csapata. Később, 1997-ben hoztuk létre az egyesületet, amely aztán egyre komolyabb utánpótlásbázissá vált. Nagyon sok gyereket tudtunk „felépíteni”, kiváló edzői gárdával dolgoztunk, elég, ha csak néhány nevet említek: Bakk László, Németh ­Lehel, Pálla Zoltán vagy Balogh Márton mind első osztályú szakemberek. A játékosok közül pedig Vesztergom Zsoltot emelem ki, aki felnőttként úgy nyert bajnokságot a Szolnokkal, hogy meghatározó játékos volt a csapatban.

– Hol tart most a Soproni Tigrisek SE?

– Az idei évben a kerekesszékes csapatunk negyedik bajnoki és szintén negyedik kupagyőzelmét ünnepelhette sorozatban. Ez azért is kiemelkedő teljesítmény, mert a Covid megnehezítette a mi életünket is: egy játékosunk elhunyt, ketten pedig felhagytak a kosárlabdázással. Két vajdasági játékossal erősítettük a keretet. A felnőtt NB II-es csapatunk a középmezőnyben végzett az idei szezonban, gyakorlatilag egy baráti társaság az együttes, nem is célunk feljebb lépni. Az utánpótlásbázisunk rendkívül széles, talán sosem kosaraztak annyian a Tigriseknél, mint most. Idén az U14-es csapatunk kiemelkedően szerepelt, a felsőházba jutott, a legjobb 32 csapat közé. Az U16-osaink még erre is rátettek egy lapáttal, hiszen a B döntőben másodikak lettek.


– Mi a Tigrisek SE célja jelenleg?

– Továbbra is az, hogy minél több fiatallal szerettessük meg a kosárlabdát, a sportot, hogy ezáltal egészségesen fejlődjön testileg–lelkileg egyaránt. Az egykori gyermek Tigrisek ma már réges-rég felnőttek, sokan közülük élsportolók vagy tömegsportolók, edzők lettek. Ilyen kiváló szakembereket, sportolókat szeretnénk képezni a jövőben is. A mottóm sem változott: „Ha rövid távra gondolsz, ültess rizst, ha hosszabb távra, ültess fát, ha még hosszabb távra, akkor nevelj embert!”.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...