Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
„A sportolók a mi hőseink”
A 31. Sportgálán a tavalyi országos bajnokságokon, nemzetközi versenyeken elért eredmények alapján adták át az elismeréseket Fotók: Griechisch Tamás

A Novomatic-arénában köszöntötték a legjobb sportolókat

„A sportolók a mi hőseink”

| Rázó László | Sport

Idén is köszöntötte a város a legjobb sportolóit: hétvégén tartották a 31. Sportgálát. Összesen közel 200 elismerést osztottak ki, díjazták a sikeres felnőttek mellett a legtehetségesebb fiatalokat is.

A díjátadó előtt dr. Farkas Ciprián polgármester köszöntötte a gála résztvevőit. – A sportolók a mi hőseink, akik akaraterőből, küzdeni tudásból példát mutatnak mindannyiunknak, hiszen szorgalmasan dolgoznak és akkor is felállnak, ha elbuknak. A tavalyi év világraszóló soproni sportsikereket hozott, és bízom benne, hogy ez az év is hasonló vagy még komolyabb eredményeket ad nekünk – hangsúlyozta a polgármester, aki azt is hozzátette: a sikeres sportnak ára van, áldozatos, szorgalmas napi munka szükséges a komoly eredmények eléréséhez. Éppen ezért jár köszönet a sportolóknak és az őket segítő egyesületi vezetőknek, edzőknek, családtagoknak és támogatóknak.

A felnőtt és szenior kategóriában nem kevesebb, mint hatvankét díjazott volt. Köztük olyan sportolók és csapatok, mint a Soproni Tigrisek SE bajnok és kupagyőztes kerekesszékes kosárlabdacsapata, Babos Tímea teniszező, aki tavaly világbajnoki címet szerzett vagy épp a Sopron Basket női együttese, amely a bajnoki és kupagyőzelem mellett az Euroliga négyesdöntőjében szerepelt.

A diák–ifjúsági korcsoportban harminchat, a gyermek–serdülő kategóriában pedig ötvenhat elismerést adtak át. A 2018/19-es tanév diákolimpiai eredményei alapján harminchárom dobogóst szólítottak a színpadra.

Az elismeréseket Barcza Attila országgyűlési képviselő, dr. Farkas Ciprián polgármester, Csiszár Szabolcs alpolgármester és Abdai Zsolt önkormányzati képviselő adta át a sportolóknak.

Csiszár Szabolcs sportért is felelős alpolgármester a rendezvényen hangsúlyozta: nagyon büszke a város a sportolóira, kiváló teljesítményükkel rengetegen öregbítették Sopron hírnevét. A díjátadón köszöntött sportolók létszáma is mutatja, hogy a 2019-es év kiemelten sikeres volt a város életében.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Bajnoki elődöntőben

Bajnoki elődöntőben

2024. 04. 03. | Munkatársunktól

Folytatja remek szereplését a Sopron Basket női kosárlabdacsapata: Gáspár Dávid tanítványai a Magyar Kupa megszerzése után bejutottak a bajnoki negyed...