Medencében a legjobbak
2025. 03. 12. | MunkatársunktólA Lőver uszoda több rangos, hazai és nemzetközi úszóversenynek is adott már otthont. Ezúttal a vármegyei diákolimpia küzdelmeit rendezték meg itt.
A Caola SC Sopron NB III-as labdarúgócsapata az északnyugati csoport 11. helyéről várta a tavaszi folytatást, és végül egyet előrelépve, tizedikként zárt.
– Az idény előtt felmértük a lehetőségeinket, és az osztály újonc csapataként reális célnak a bennmaradást jelöltük meg a 8–12. hely valamelyikének megszerzésével. Ezt a célkitűzést sikerült teljesíteni úgy, hogy közben egy percig sem voltak kiesési gondjaink – értékelt Holpár Péter klubigazgató. – Ez nagyjából tükrözi is a keret által nyújtott teljesítményt: voltak mérkőzések, amikor nekünk állt a zászló, mégsem sikerült nyerni, máskor pedig buktunk el olyan meccseket, amelyeken nem érdemeltünk vereséget. A pályán a csapat, a pályán kívül a Caola Invest Kft., Sopron önkormányzata és az SC Sopron jelentette a működéshez elengedhetetlen stabilitást.
Az őszi idényt nem titkoltan a tanulás félévének is szánták.
– Tavasszal már jobban szerepeltünk, több pontot szereztünk – folytatta Holpár Péter. – Fontosabbnak tartom azonban, hogy a játékoskeretet illetően kialakult egy alap, amire építeni lehet. Néhány tapasztaltabb futballistánk mellett a többiek fiatalok, számukra a rutinszerzés is cél volt. Láttunk biztató jeleket a jövőt illetően. Elképzelhető, hogy lesznek, akik erősebb csapatokba távoznak tőlünk, ebben az esetben a személyes célokat és a klub érdekeit is szem előtt kell tartanunk.
Bücs Zsolt vezetőedző és a szakmai stáb keményen dolgozott azért, hogy a Caola SC Sopron nyugodt pozícióban tudja befejezni a bajnokságot.
– Elégedettek vagyunk Bücs Zsolt munkájával, ezért is tartottuk fontosnak, hogy az idény során bővítsük az őt segítő szakmai stábot. Úgy érzem, a számításunk bevált, a játékosok többsége megfelelően fejlődött az elmúlt időszakban. Ezért valószínű, a következő idényt is a jelenlegi stábbal kezdjük. A játékoskeretben viszont kisebb változások lehetnek. Szeretnénk erősíteni, ezért több futballistával is tárgyalunk. Kalász Milán és Illés Bence viszont biztosan távozik a nyáron. A mezőny végleges összetételét nem ismerjük, de azt már most kijelenthetjük, hogy nehéz idény következik számunkra. Mert úgy tartja a mondás, egy újonc csapatnak mindig a második év a legnehezebb – zárta klubigazgató.
A Lőver uszoda több rangos, hazai és nemzetközi úszóversenynek is adott már otthont. Ezúttal a vármegyei diákolimpia küzdelmeit rendezték meg itt.
Az 1993/94-es bajnokságban ’94 márciusában az Ászok a Tungsram-Honvédot fogadta. A találkozónak voltak előzményei, mégpedig a két csapat február elsej...