Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
„A csapat nagyon küzd és akar”
Böröndy Vivien (labdával) szerint idén is rendkívül erős csapatok alkotják az Euroliga mezőnyét. Fotó: Szalay Károly

„A csapat nagyon küzd és akar”

| Munkatársunktól | Sport

Visszatérése után negyedik szezonját kezdte városunkban Böröndy Vivien. A Sopron Basket 30 éves játékosa szerint jelentős különbség van a magyar bajnokság és az Euroliga színvonala között.

– A hazai bajnokságban kiválóan szerepeltek, az Euroligában még nem sikerült nyerni. Ekkora a különbség a két kiírás között?

– Természetesen az Euroliga hosszú évek óta Európa elit bajnoksága, és ez idén sincs másként. Fantasztikusan képzett sztárjátékosok lépnek parkettre hétről hétre, és tudjuk, hogy nagyon komoly költségvetésű csapatok szerepelnek a ligában. Az Euroliga jelenti a csúcskosárlabdát kontinensünkön, teljesen más ritmusban kell játszani, rendkívüli fizikalitás jellemzi a mérkőzéseket, így természetes, hogy jelentős minőségbeli különbség van az Euroliga és a hazai bajnokság között.

– Mire lehet képes a nemzetközi porondon az idei Sopron Basket?

– Nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen nem túl mély rotációval tud dolgozni a szakmai stáb, a játékosoknak pedig még sokat kell fejlődniük ahhoz, hogy az Euroligában is meghatározó teljesítményre legyenek képesek. Ugyanakkor azt is érzem és látom, hogy javuló formát mutatunk a nemzetközi mérkőzéseken, azt biztosan mondhatom, hogy a csapat nagyon küzd és akar, bízom benne, hogy ez a hozzáállás előbb-utóbb győztes mérkőzéseket eredményez.

– Mennyire megterhelő a csapatnak az Euroliga-szereplés, hiszen tavaly a második számú kiírásban, az Európa Kupában vettetek részt?

– Az Európa Kupában is kiváló csapatok vannak, de van egy komoly szakadék az Euroligához képest. Egy biztos: fizikailag fárasztó a kettős terhelés, de nyomás nincs rajtunk az Euroligában, a legjobb helyen tudunk fejlődni, örömteli, hogy az európai elitben léphetünk parkettre minden héten. A fiataljaink is kiemelkedő bajnokságban szereplő sztárok ellen pallérozódhatnak.

– A hazai bajnokságban más a helyzet: az eddigi meccseken leginkább nagy különbségű győzelmeket arattatok...

– Úgy gondolom, hogy a hazai bajnokság csapatait két részre lehet osztani: van 3–4 topcsapat, akik kiemelkednek a mezőnyből. A mi sorsolásunk előnyös volt, hiszen a könnyebb ellenfelekkel kezdtünk. De jönnek majd a rangadók, megyünk Szekszárdra, illetve a válogatott szünet után Miskolcra, azokon a meccseken kell majd igazán megmutatni, mit tudunk.

– Van az idei szezonra egyéni célkitűzésed?

– Egyértelműen a csapat szempontjából nézem a saját játékomat, külön egyéni célt nem határoztam meg, a legfontosabb, hogy megbízható játékosa legyek a csapatnak, tudjak hozzátenni játékommal a Sopron Basket eredményeihez. Soproni kosárlabdázóként pedig igyekszem példát mutatni a fiataloknak, próbálom segíteni a rutintalanabb csapattársaimat.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Lezárult a BMX-szezon

Lezárult a BMX-szezon

2025. 10. 29. | Bertha Ágnes

Az októberben Hódmezővásárhelyen rendezett magyar kupasorozat befejezésével lezárult a versenyévad a SMAFC Soproni BMX Sportegyesület kerekesei számár...