Az első nemzetközi történelmi íjászversenyen Kovács Zsolt, a Soproni Rendészeti Sportegyesület tagja az egyik íjkategóriában a dobogó legfelső fokára állhatott. 

Lebarnulva, jókedvűen érkezik kora reggeli találkozónkra a háromszoros világ- és hétszeres Európa-bajnok, sokszoros magyar bajnok íjász. Néhány nappal azelőtt érkezett haza Bhutánból, ahol, mint meséli: életre szóló élményeket szerzett.

– Bhután maga a csoda: a Himalája érintetlen erdőségei, titokzatos buddhista kolostorok, a monszuneső áztatta, jól termő föld a völgyekben és a hazájukra büszke, kedves emberek – sorolta az élményeit Kovács Zsolt. – Bhutánban egy minisztérium méri a bruttó nemzeti boldogságot, mert itt nagyon fontos, hogy harmóniában, békességben éljenek az emberek. Éppen ezért nagyon sokáig elzárt ország volt, a kapuit 1974-ben nyitották meg, ám nagyon vigyáznak szeretett hazájukra, hagyományaikra, így szigorúan korlátozzák a turisták számát.

Bhutánban nemzeti sportág az íjászat, nincs olyan gyerek, aki ne venne a kezébe tradicionális, azaz bambuszból készült íjakat. A magyar íjászdelegáció egy törökországi nemzetközi történelmi íjászversenyen alakított ki jó kapcsolatot a bhutáni csapattal, így hívták meg őket az első világversenyükre. Bár a bhutáni fiatalok továbbra is tradicionális ruhát hordanak, és szüleikhez hasonlóan végtelenül tisztelik a királyi családot, de egyre inkább a virtuális világ fele fordulnak, egyre érdeklődőbbek a világ dolgai iránt. A versenyen négy kategóriában mérkőztek meg a résztvevők, a legizgalmasabb a 140 méter távolságra történő lövés volt, amelyben a bhutániak verhetetlenek. A megmérettetés nagyon vidáman telt: ha eltalálta valaki a céltáblát, akkor a közönség boldogan énekelt és táncolt. Kovács Zsoltnak a legnagyobb létszámú versenyágban: a céllövésben, természetes anyagú íj kategóriában sikerült diadalmaskodnia.

– Inspiráló volt a verseny minden napja, igazi fesztiválhangulat uralkodott – mesélte Kovács Zsolt. – Amennyire időnkbe belefért, próbáltuk minél több oldalát felfedezni ennek a különleges lelkületű országnak. Jókat ettünk, bár curryt egy ideig nem szeretnék látni, mert ők mindent azzal fűszereznek. Csodálatos kirándulásokat tettünk: a legemlékezetesebb a Tigris Fészek elnevezésű kolostorhoz vezetett, ahova egy meredek, kacskaringós, vadregényes, sziklába épített út vezetett. Azt hittük, soha sem érünk fel, ám amikor végre megérkeztünk, olyan volt, mintha egy igazi mesébe csöppentünk volna. Az íjászatnak köszönthetem ezt a felejthetetlen élményt is.