Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
48 pontos hazai győzelem
A Sopron Basket magabiztosan nyert itthon, a fiatalok ismét főszerepet kaptak Fotó: Németh Péter

48 pontos hazai győzelem

| Rázó László | Sport

Közel 50 ponttal többet dobott hétvégi ellenfelénél a Sopron Basket. A Vasas Akadémia elleni találkozón ismét főszerepet kaptak a soproni fiatalok.

Sok kérdés nem maradt nyitva a női bajnokság alapszakaszában, hiszen az már korábban eldőlt, hogy a veretlenül álló Sopron Basket győztesként kezdi majd a rájátszást. Ennek megfelelően a fiatalok közül Czukor, Dubei és Határ Bernadett is kezdőként kapott lehetőséget, a későbbiekben pedig Weninger és Varga Kamilla is pályára léphetett. A Vasas fiataljai csak az első negyedben tartották magukat, utána edzőmeccset vívott a két együttes. A soproniak közül Weninger Virág 10, Határ Bernadett 16, Dubei Debóra pedig 21 pontig jutott, a találkozó végére pedig csaknem 50 pontos különbség alakult ki. Jellemző adat a soproni csapat hozzáállására, hogy az utolsó negyedben 29 pontot dobtak a hazaiak és mindössze 4 pontot engedtek ellenfelüknek, ezt a meccset is végighajtotta tehát Roberto Iniguez együttese. A végeredmény: Sopron Basket – Vasas Akadémia: 88–40. 

– Lassan kezdtük a meccset, nem volt elég energia a játékunkban – összegzett Roberto Iniguez vezetőedző. – Szünet után felpörögtünk, akkor már a saját játékunkat játszottuk, és a padról is jól szálltak be a játékosaink.

A Sopron Basket szombaton 16 órától az ELTE BEAC Újbuda vendégeként játszik Budapesten.

Kapcsolódó cikkek

A 35. Sportgála díjazottjai

2024. 03. 03.

Idén is jutalmazta az önkormányzat azokat a sportolókat, akik az előző évben eredményesen képviselték városunkat országos és nemzetközi versenyeken. A...

Sporttörténet Sopronban

Sporttörténet Sopronban

2024. 03. 20. | Papp Győző

Részben az 1989-es páneurópai piknikre emlékezve rendezték 1990. október 14-én Sopronban a Magyarország–Németország női labdarúgó Európa-bajnoki selej...