Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
15 éves a sportiskola
Dr. Szekeres Csaba, a Soproni Sportiskola Egyesület elnöke Fotó: Németh Péter

„Több sopronit szeretnénk látni a város csapataiban”

15 éves a sportiskola

| Rázó László | Sport

Idén 15 éve annak, hogy megalapították a Soproni Sportiskola Egyesületet. Az eddig eltelt időszak eredményeiről, a célokról és a jövőbeni tervekről beszélgettük dr. Szekeres Csaba egyesületi elnökkel.

– Honnan indult és hová jutott a Soproni Sportiskola az elmúlt 15 évben?

– Tíz alapító taggal 2005-ben döntöttünk egy új egyesület létrehozásáról. Kezdetben mintegy 50 gyerek kosárlabdázott nálunk, jól mutatja a fejlődést, hogy ez a szám megtöbbszöröződött: ma mintegy 450 fiatal látogatja az edzéseinket, ehhez jönnek még a legkisebbek, a nagyjából 200 ovis korú kosaras. Nagy mérföldkő volt az életünkben, amikor 2011-től elindult a TAO-s finanszírozás, az pedig az egyesületnél folyó szakmai munka elismerése, hogy ma már akadémiaként működhetünk. Jellemzően minden versenyző korosztályra három tréner jut: a vezetőedző mellett másodedző és erőnléti tréner is helyet kap a szakmai stábokban.

– Milyen célok mentén folyik a napi munka a Sport­iskolánál?

– Meg kell találni az arányokat. A legfontosabb természetesen, hogy olyan játékosokat neveljünk ki, akik az NB I-ben vagy akár nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Minél több soproni kosarast szeretnénk látni a város csapataiban. Nyilvánvaló azonban, hogy nem lehet mindenkiből első osztályú játékos, célunk, hogy hosszú távon ők is a kosárlabda mellett maradjanak: legyenek amatőr játékosok, szurkolók, edzők, játékvezetők vagy épp szponzorok. A szakmai koncepció része a kiemelkedő tehetségek gondozása, mindezt úgy kell végezni, hogy a többi fiatal játékos is kapjon feladatot, senki sem érezheti, hogy felesleges egy adott csapatnál.

– Milyen további elképzeléseik vannak?

– A napi munkát továbbra is magas színvonalon kívánjuk végezni. Minél több játékost adnánk az SKC-nak, olyan kosarasokat szeretnénk kinevelni, akik a nemzeti válogatottban, nemzetközi szinten is helytállnak. Jelenleg több iskolában dolgozunk a gyerekekkel, éppen ezért tervezzük egy munkacsarnok létrehozását, amely huszonnégy órában lehetőséget adna a magas színvonalú képzésre.

Kapcsolódó cikkek