A fiatal régiséggyűjtő
2024. 09. 25. | Madarász RékaMindent gyűjt, ami régi, főleg fémtárgyakat. Poór Mátyás még csak ötödikes a Deák Téri Általános Iskolában, de úgy tud beszélni becses szerzeményeiről...
Fergeteges hangulatot teremtettek a Széchenyi-gimnázium tanárai szerdán a Csapó filmismereti vetélkedő döntőjén. A háromfős csapatok korhű jelmezekben oldották meg a játékos feladványokat.
Harmadszor szervezték meg idén a Széchenyi István Gimnázium tanárai – Kovácsné Bella Irén, Kurányi Éva és Szentpáli Ágnes – a Csapó filmismereti vetélkedőt. A vállalkozó szellemű középiskolások és mozikedvelő felnőttek ezúttal különböző történelmi korokban kalandozhattak. Az egész tanéven átívelő megmérettetésen négy filmhez – Magyar vándor, A napfény íze, Szaffi, Csinibaba – kapcsolódó online feladatlapokat kellett kitölteniük a filmek szerelmeseinek.
– A döntőre négy széchenyis és négy városi csapat jutott be – tudtuk meg Szentpáli Ágnestől. – A Soproni Petőfi Színház képviselői és a Nagy család már rutinos versenyzőknek számítanak, viszont iskolánk tanárai és egy baráti társaság idén először nevezett. Végül a BAD (diákcsapat) és a Filmkarc (színházas csapat) érdemelte ki az első helyezést.
A tanárnők idén is kreatív feladatokat ötlöttek ki: volt köztük villámkérdés, asszociációs képi játék, dalfelismerés, KAHOOT, érvelős és tippelős feladvány.
– A hangulat a verseny végén hágott a tetőfokára a jelmeztárral – zárta Kurányi Éva. – A résztvevők csak annyit tudtak, hogy valamelyik film által bemutatott történelmi korszakra jellemző öltözetben kell megjelenniük. Az azonban még nekik is meglepetést jelentett, hogy a csapat egy tagjának – egy klasszikus divatbemutató mintájára – fel kellett konferálnia a jelmezeket.
Ezen a délutánon a különböző generációk együtt élhették át a kultúra, a művészet, a tudás és az önfeledt játék örömét.
Mindent gyűjt, ami régi, főleg fémtárgyakat. Poór Mátyás még csak ötödikes a Deák Téri Általános Iskolában, de úgy tud beszélni becses szerzeményeiről...
2005 óta szeptember 30-án (Benedek Elek születésnapján) ünnepeljük hazánkban a magyar népmese napját. Az országos programsorozathoz Sopron idén is csa...