A fiatal régiséggyűjtő
2024. 09. 25. | Madarász RékaMindent gyűjt, ami régi, főleg fémtárgyakat. Poór Mátyás még csak ötödikes a Deák Téri Általános Iskolában, de úgy tud beszélni becses szerzeményeiről...
A Soproni Széchenyi István Gimnázium három tanulóját az ország legjobb, válogatott sportolói közé sorolták eddigi eredményeik alapján. A fiatalok sportkarrierjük mellett a tanulást sem hanyagolják el.
A diákok különböző osztályokba járnak, de az közös bennük, hogy – a saját egyesületük szakmai stábja mellett – Nyikos Tivadar testnevelő tanár segítette őket kimagasló eredményeik elérésében.
– Az U16-os válogatottba választottak be, ez azt jelenti, hogy ha nem lenne vírushelyzet, nemzetközi versenyeken is részt vehetnék – mesélte Makk Bálint 9.D osztályos tanuló. – Öt éve igazoltam át a SFAC-hoz, azóta az ő futójuk vagyok. A győri országos bajnokságon U16-os korosztályban idén 3. helyezést értem el.
Bálintnak óvodás kora óta a sport a mindene: szabadidejében biciklizik, kosarazik, focizik.
Dolmány Emma a 9.A-ba jár, és szintén az U16-os korcsoportban, középtávfutásban lett válogatott. Több sportág kipróbálása után három és fél éve kezdett el atletizálni. Egy év után edzőt váltott, és az új impulzus indította el sikerei útján. Tavaly 2000 méteres síkfutásban második, 1000 méteres akadályfutásban harmadik helyezést szerzett, mezei futásban pedig 3000 méteren bajnok lett. Idén februárban és szeptemberben 3000 méteren és 1500 méteren is második helyen végzett. A lány kitűnő tanuló lenne, ha az a fránya nyelvtan nem nehezítené az életét. Nem kisebb álmokat szövöget, mint Eb- és olimpai részvétel.
A 10.B osztályos Moser Boglárka ugyancsak középtávfutásban, viszont U18-as korosztályban került a válogatottba. Boginak az eredményeit felsorolni is éppen elég: 2020 nyarán a szabadtéri országos bajnokságon 3000 méteren lett első, akadályfutásban pedig harmadik helyezett. Idén augusztusban 3000 méteren harmadik lett, de februárban a fedett pályás országos bajnokságon már a 3000 méteres és az 1500 méteres síkfutást is megnyerte. Bogi és Emma is a Soproni Atlétikai Clubban atletizál, jó barátok.
– Hét éve atletizálok, de versenyszerűen csak két éve – mondta Bogi. – Alkalmam volt nemzetközi versenyen is részt venni: nyáron az U18-as válogatott viadalon 3.-ak lettünk. Gyógytornásznak készülök, de ha sikerül kijutnom az Eb-re, fontolóra veszem, hogy a sporttal menjek tovább.
Mindent gyűjt, ami régi, főleg fémtárgyakat. Poór Mátyás még csak ötödikes a Deák Téri Általános Iskolában, de úgy tud beszélni becses szerzeményeiről...
2005 óta szeptember 30-án (Benedek Elek születésnapján) ünnepeljük hazánkban a magyar népmese napját. Az országos programsorozathoz Sopron idén is csa...