Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Újragondolt fejlesztőjáték

| Bertha Ágnes | Soproni fiatalok

Egy, egy, egy, páros, egy, páros – ki ne emlékezne gyermekkorunk ugróiskoláira?! S hogy a hagyományos variációt tovább is lehet gondolni? Vörös Renáta festőművész megtette…

– Tavaly ősszel keresett meg egy szülőtárs, hogy talált az interneten egy kreatív ugróiskolát, tudnánk-e vele valamit kezdeni – mesélte Vörös Renáta. – Nagyon jó ötletnek találtam, támogatott a kivitelezésben a sopronkövesdi polgármesteri hivatal is, így szeptemberben, a kulturális örökség napjai keretében a festőtábor alkotóival – Pócza Irmával, Horváth Péterrel, Fülöpné Farkas Gyöngyivel és Kottrik Zoltánnal – megalkottuk a mi saját ugróiskolánkat. 

A 150 méteres alkotás a falu iskolájától az óvodáig, a játszótér mellett húzódik, 19 állomáshellyel. Az alapot Vörös Renáta rajzolta meg, az ötletelést a festőtábor résztvevőivel együtt végezték: a színek, formák, ábrák, valamint a különböző nehézségű állomáshelyek összehangolását és harmóniáját. Törekedtek arra, hogy egy nehezebb, fárasztóbb gyakorlat – például békaugrás – után könnyebb következzen, sétálás, vonalkövetés.

Az alkotást elkészülte után – kislányával végigugrálva – Reni feltöltötte a facebook-oldalára, ahol hihetetlen gyorsasággal kezdett terjedni – jelenleg 8,5 millió megtekintésnél és több mint 76 ezer megosztásnál tart a poszt. – Az első napokban csak az ismerősök között terjedt, majd az ország minden pontjáról gratuláltak hozzá, érdeklődtek róla. Másfél–két hét után a határainkon kívülre került, írtak Olasz-, Spanyolországból, majd Argentínából, Uruguayból, Mexikóból, Brazíliából, Hollandiából. Több külföldi gyermekorvos és fizioterapeuta kommentelt, örömüket fejezték ki, hogy mennyire jó, hogy a gyerekek kimozdulnak a gép elől, mennyire fejleszti ez a mozgásforma a gyerekek koordinációs készségét. Több hazai óvoda és iskolai is megkeresett, hasonló ugróiskola elkészítésére kértek fel.

#festek és társasjátékok

Vörös Renáta a #festek élményfestő műhely egyik művészeti vezetője, élményfestő foglalkozások koordinátora. Számos kiállítása nyílt Sopronban, Sopronkövesden, illetve a környékbeli településeken. Egyik alkotója volt a Sopront bemutató A hűség városa és a Fertő-parti felfedező elnevezésű társasjátékoknak.

Kapcsolódó cikkek

Kreativitásukkal nyertek

Kreativitásukkal nyertek

2026. 06. 24. | Madarász Réka

Két fáys diák első helyezést ért el az ­AInstein – MI-re vagy képes? elnevezésű versenyen. A 9.B osztályos fiúk fantáziadús feladatokat oldottak meg a...

Szomorúságból novella

Szomorúságból novella

2026. 06. 24. | Madarász Réka

Még csak hatodikos, de már másodszor ért el első helyezést az Így írok én… című irodalmi pályázat novella kategóriájában Schiberna András. A berzsenyi...