Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Titkos mesék

| Benke Éva | Soproni fiatalok

Jagadics Róbert olyan zenész, aki a dalok mellett meséket is ír, olyan tanító, aki nem mellesleg könyvillusztrációkat is készít. Hamarosan megjelenik második mesekönyve.

Azt gondolom, „kultúrpolihisztor”, mert olyan sokoldalú. Szabadelvű, mint azok a zenészek, akiknek az életrajza gyerekként megragadta, és akik hatására eldöntötte, zenész lesz. 

– Tanító véletlenül lettem, de szerencsére – kezdte Jagadics Róbert, a Titkos mesék című mesekönyv szerzője. – Annyi minden érdekelt, a tanító pálya a sokféleségre adott lehetőséget. Már a főiskolán gitároztam, zongorázni tanultam, dalokat és novellákat írtam. Később jöttek a mesék, most készül a második mesekönyvem.

Egyszemélyes zenekara, az Inverz Paranoid Projekt neve sokat elárul a jelenleg a soproni Waldorf-iskolában tanító Róbertról.

– A név a világtól való téves félelem ellentéte, azaz valami olyasmire utal, hogy a világ mellettünk, értünk van, nincs miért félni. Az idén alakult meg a Magocska Együttes, melyet az óvodapedagógus, színész Molnár Cintiával hoztunk létre azzal a céllal, hogy óvodákban, rendezvényeken gyerekeknek énekeljünk.

Róbert meséinek világát átszövi egy varázslatos szál, tündérek, angyalok, erdők és szellemi lények jelennek meg bennük. – A mesékben úgy lehet mély dolgokról beszélni, hogy mindenki megértse – mondta. – Úgy hiszem, egy felnőttnek is tud adni a Titkos mesék című kötetem, de kell egyfajta szellemi nyitottság, elfogulatlanság, hogy be tudja fogadni. Hiszem, hogy van a látható mögött egy érzelmi, szellemi világ, amely hatással van a láthatóra. A problémákat elsősorban a láthatatlanban kell megoldanunk.

Érdekesség, hogy a könyv illusztrációit is maga a szerző készítette. Varázslatos világát tovább szövi, hamarosan megjelenik a második mesekönyv is, melyben szintén minden történet rejt egy láthatatlan szálat.


Kapcsolódó cikkek

Felpezsdítik a diákéletet

Felpezsdítik a diákéletet

2024. 03. 20. | Madarász Réka

A Soproni Széchenyi István Gimnázium új diákelnöke csapatával – elődei lelkesedéséből és tapasztalataiból merítve – vág neki az előtte álló egy évnek....

Kicsi nagykövet lett…

Kicsi nagykövet lett…

2024. 03. 27. | Madarász Réka

A Magyarság KicsiNagykövete elnevezésű versenyen Katona Réka Johanna különdíjat érdemelt ki, és bekerült a mentorprogramba, ahol az idei versenyre kés...