Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Téltemetés Bánfalván
A lányok fiúknak, a fiúk lányoknak öltöztek, és egy farsangot jelképező bábut éneklés, kerepelés közepette létrán végigvittek az iskolán, majd Bánfalva utcáin Fotó: Németh Péter

A Fenyő téri iskolában rendszeresek a hagyományőrző programok

Téltemetés Bánfalván

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

A Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskolában húshagyó kedden ünnepélyes keretek között eltemették a telet. A farsangot megszemélyesítő bábut gyerekekből, tanárokból és szülőkből álló menet vitte az iskolától a Hajnal térig, ahol tovább folytatódott a mulatozás.

A Fenyő téri iskolában minden hónapban tartanak egy nemzetiségi hagyományőrző programot, amelyet gyakran összekapcsolnak a bánfalvi eseményekkel, illetve a Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzat rendezvényeivel. A német nemzetiségi hagyományokat elevenítették fel a jelképes téltemetéssel is – először négy évvel ezelőtt iskolai keretek között, az utóbbi három évben pedig az intézményen kívülre is kivitték a programot.

– Bánfalván az volt a szokás, hogy a fiatalok a farsangot többnapos mulatozással búcsúztatták – mesélte Kende Judit német nemzetiségi tanító, az esemény főszervezője. – Éppen ezért nálunk is úgy zajlik a téltemetés, hogy a lányok fiúknak, a fiúk lányoknak öltöznek, és egy farsangot jelképező bábut éneklés, kerepelés közepette létrán végigvisznek az iskolán, délután pedig Bánfalva utcáin. Ezt követi a tréfás „bolondesküvő”. Egy papnak öltözött kisiskolás adja össze a párt, majd eltemeti a telet. A szereplőket a 4.a osztályból választottuk ki.

A farsangot megszemélyesítő bábut gyerekekből, tanárokból és szülőkből álló menet vitte az iskolától az Ady Endre úton át a Hajnal térig. Útközben több házban is cukorkával kínálták őket. A rendezvénysátorban a 4.a osztályosok mellett fellépett az iskola tánccsoportja is, kiegészülve a bánfalvi ovisokkal és a Kistestvér Tánccsoporttal. A dínomdánom tovább folytatódott, mindenki remekül érezte magát.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Szerelme a zongora

Szerelme a zongora

2024. 04. 10. | Madarász Réka

A IV. Zongoramesék Nemzetközi Zongoraversenyen 2. korcsoportban kiemelt arany minősítést és Zongoramesék csillaga díjat vehetett át Tauber Ármin. A...