A fiatal régiséggyűjtő
2024. 09. 25. | Madarász RékaMindent gyűjt, ami régi, főleg fémtárgyakat. Poór Mátyás még csak ötödikes a Deák Téri Általános Iskolában, de úgy tud beszélni becses szerzeményeiről...
A Soproni Széchenyi István Gimnázium négyfős csapata fölényes győzelmet aratott a bionika akadályverseny országos döntőjén. A rendkívül összetett megmérettetésen a diákoknak azt kellett bizonyítaniuk, hogy a tudásukat a gyakorlatban is képesek alkalmazni.
A kétfordulós versenyre a 11.C osztályos Bodnár Máriát, Nemes Ádám Jenőt, Sajtos Józsefet és Szarka Juliannát Bischof Annamária, Kiss-Huszta Pálma, Matusik Mátyás és dr. Somogyi Csilla készítette fel.
– Az első forduló 12 feladatát felosztottuk egymás között, mindegyikünkre 3–3 jutott. Ha valaki elakadt, segítettek neki a többiek – mesélték a tanulók büszkén, telve élményekkel. – Tíz csapat jutott tovább a döntőre, és mivel mi tizedikként kerültünk be, az esélytelenek nyugalmával utaztunk Budapestre. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bionika Karán olyan sokoldalúan felszerelt laborokat láttunk, hogy már ezért megérte nekivágnunk.
Matusik Mátyás, a diákok kísérőtanára elmondta, a gyerekek ugyan tanultak még a vonaton is, de – tudván, hogy az ország legnívósabb gimnáziumaival kell összemérniük a tudásukat – a 9. helyre pályáztak, csak hogy ne utolsók legyenek.
– Hihetetlenül izgalmas, pörgős verseny volt – folytatták lelkesen. – Meghatározott idő alatt kellett 13 állomáson végigmennünk, mindegyiken egy-egy tantárgyhoz kapcsolódó feladattal. Ezek megoldásához gyakorlati tudásra és logikára volt szükség. A sorrendet mi választhattuk meg. Mi mindegyik állomást hibátlanul teljesítettük, amiben óriási szerepe volt annak, hogy remekül tudtunk együttműködni. Különösen érdekes volt az a feladat, amelyben az épületet kellett felfedeznünk, illetve a megmérettetés végén a licites játék, melyhez szükség volt taktikázásra és bátorságra is, hiszen kockáztatni kellett. Ezt is megnyertük.
Az országos első helyezés még nagyobb dicsőség annak fényében, hogy a versenyt tíz–tizenkettedik osztályosoknak hirdették meg. A kis csapat jövőre semmi pénzért nem hagyná ki a megmérettetést, ám magasra tették maguknak a mércét: akkor már nem a kilencedik hely lesz a kitűzött cél.
Mindent gyűjt, ami régi, főleg fémtárgyakat. Poór Mátyás még csak ötödikes a Deák Téri Általános Iskolában, de úgy tud beszélni becses szerzeményeiről...
2005 óta szeptember 30-án (Benedek Elek születésnapján) ünnepeljük hazánkban a magyar népmese napját. Az országos programsorozathoz Sopron idén is csa...