A fiatal régiséggyűjtő
2024. 09. 25. | Madarász RékaMindent gyűjt, ami régi, főleg fémtárgyakat. Poór Mátyás még csak ötödikes a Deák Téri Általános Iskolában, de úgy tud beszélni becses szerzeményeiről...
Legyen szó matekról, történelemről, irodalomról vagy nyelvtanról, Tárkányi Tircának szinte mindegy, bármelyik tantárgyból fel tud mutatni kiváló versenyeredményeket.
A bibliai eredetű Tirca nevet még hajadonként hallotta az ifjú hölgy édesanyja, Eszter, és már akkor elhatározta, ha lánya lesz, így fogják hívni. Szerencséjére a férjének, Tárkányi Sándornak, Sopron műemléki felügyelőjének is tetszett a különleges keresztnév, az alliteráció pedig már csak hab a tortán.
Az ötgyermekes család legidősebb sarja a Soproni Széchenyi István Gimnázium 7.B osztályába jár, az angol nyelvet tanulja emelt óraszámban, később a franciát szeretné felvenni hozzá, ugyanis a francia nyelv mellett a nemzet kultúrája is vonzza. Még a Deák Téri Általános Iskola tanulójaként Tirca számos versenyen indult, főként matekból, de történelemből, irodalomból és nyelvtanból is több alkalommal mérette meg magát. Ötödik osztályban a Bolyai matek csapatversenyen megyei harmadik, a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen megyei másodikként szerepelt. Tavaly megyei első helyezést ért el a Kovács Margit Matematikai Rejtvényfejtő Versenyen, sőt a Handler középiskola megyei képzőművészeti versenyét is megnyerte egy alkalommal. Idén a Kenguru Nemzetközi Matematikaversenyen megyei 5. helyezést ért el, a Tudásbajnokságon pedig irodalomból, magyar nyelvből és matematikából is országos 1. helyen végzett.
– Még nem vagyok teljesen elégedett, mivel az a célom, hogy valami maradandót és hasznosat alkossak, olyasmit, ami segít másoknak, amire az emberiség még évek múltán is emlékszik – tette hozzá Tirca.
A lány nagyon szereti a Széchenyi-gimnáziumot, mivel összetartó az osztályközössége, a tanárok pedig kedvesek és segítőkészek. A közösségi életben aktívan részt vesz, ugyanis ő képviseli a 7.B-t a diákönkormányzatban. Hét éve balettozik, és három éve jár grafika tanszakra a Cinege Alapfokú Művészeti Iskolába. Szabadidejében rengeteget kézműveskedik: sokféle technikával hoz létre csodálatos alkotásokat. Isteni süteményeket süt családja nagy örömére.
Mindent gyűjt, ami régi, főleg fémtárgyakat. Poór Mátyás még csak ötödikes a Deák Téri Általános Iskolában, de úgy tud beszélni becses szerzeményeiről...
2005 óta szeptember 30-án (Benedek Elek születésnapján) ünnepeljük hazánkban a magyar népmese napját. Az országos programsorozathoz Sopron idén is csa...