Már a megjelenéséből következtethetünk Zsolt érdeklődési körére: különleges külseje művészlélekre utal. A 12. osztályos fiú évek óta a Soproni Színitanodába jár. 

– Legnagyobb szerepem eddig egy Shakespeare-darab főgonosza volt, kisebb alakításaimban azonban jobban ki tudtam teljesedni – mesélte Zsolt. – Fontosnak tartom, hogy ne csak kimenjek a színpadra, és elmondjam a szövegemet, hanem hozzátegyek valamit az előadáshoz. Nagyon jól éreztem magam a legutóbb az Antigoné Polüneikészeként, a darab ugyanis a szereplők együttműködésére épült, én pedig szívesen dolgozom csapatban.

Zsolt Hajdúnánásról származik. Azon a vidéken és a fiú családjában nagy hagyománya van a népi hangszereknek. A kreatív fiatalember talált otthon egy citerát, elkezdett rajta pengetni, és ma már egészen jó szinten játszik a citera minden fajtáján. Később elhatározta, hogy megtanul minél több hangszeren zenélni, többek között basszprím tamburán és népi pásztorfurulyán.

– Tízéves voltam, amikor a családommal Sopronba költöztünk – folytatta Zsolt. – Szerettem volna bekapcsolódni az itteni kulturális életbe is, így kezdtem el harsonázni. Még Hajdúnánáson jártam zeneiskolába, ahol rövid ideig hegedültem is, itt azonban már édesanyám segítségével folytattam a tanulást. Az egész családom tagja a harkai fúvószenekarnak: apa tubázik, anya fuvolázik, a húgom klarinétozik, én pedig harsonázom. Mivel mindegyik családtagom citerázik is, mi alakítottuk meg a harkai citerazenekart.

Zsolt a történelemhez is sajátosan áll hozzá: elsősorban az érdekli, hogy bizonyos események miért és miként követték egymást. Eseményközpontú szemlélete valószínűleg irodalmi érdeklődésével magyarázható: versei már az iskolai évkönyvben is megjelentek, de novellákkal is próbálkozik, sőt már egy regénybe is belekezdett. A fiú tavaly szép eredményt ért el a történelem OKTV-n: fél ponttal csúszott le a döntőről. Ami pedig a továbbtanulást illeti: hogy hogyan tovább, az még a jövő zenéje.