Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Roth-os diákok az erdész Eb-n

| Munkatársunktól | Soproni fiatalok

Több kategóriában is a soproni Roth-iskola diákjai diadalmaskodtak az országos versenyen, így ők képviselhetik Magyarországot a svédországi ifjúsági erdész Eb-n.

Piliscsabán rendezték meg a közelmúltban a Dr. Szepesi László Erdészeti Gépész Országos Emlékversenyt. A nagy múltú szakmai megmérettetésen írásbeli, szóbeli és gyakorlati feladatokban mérték össze tudásukat az erdészeti szakképzésben részt vevő iskolák diákjai. A verseny első három helyén egyéniben kizárólag a Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulói végeztek. Gál Károly első, Henits Kristóf második, Takács Ervin harmadik lett. A csapatok összesítésében is a soproni diákok diadalmaskodtak, első (Henits Kristóf, Nótáros Bence, Gál Károly) és harmadik (Sári Zsombor, Takács Ervin, Pálfi Levente) helyezéssel tértek haza. A diákok felkészítő tanárai Gubicza Gábor, Molnár József, Varga Rita és Zergi Attila voltak.  

A versenyszabályok értelmében a győztes csapat tagjai képviselhetik Magyarországot a 2019 májusában Svédországban megrendezett ifjúsági erdész Európa-bajnokságon. 

Kapcsolódó cikkek

Szerelme a zongora

Szerelme a zongora

2024. 04. 10. | Madarász Réka

A IV. Zongoramesék Nemzetközi Zongoraversenyen 2. korcsoportban kiemelt arany minősítést és Zongoramesék csillaga díjat vehetett át Tauber Ármin. A...