Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Robotprogramozás

Robotprogramozás

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

A Szent Orsolya Gimnázium 5–9. osztályos diákjai közül mintegy negyven tanuló jár heti kétszer–háromszor robotika szakkörre. A rendszeres csapatmunka a fiatalok mentális képességeire is pozitívan hat.

Kilenc éve indította el Barta-Barát Lászlóné a Szent Orsolya-iskolában a robotika szakkört. Azok, akikkel a közös munkát elkezdte, ma már elsőéves egyetemisták, és többen közülük a mérnök–informatikus pályát választották. 

– A szakkörön legórobotok programozásával, építésével foglalkozunk, attól függően, hogy éppen milyen versenyre készülünk – tudtuk meg a tanárnőtől. – Valamelyik megmérettetésre egy előírt felépítésű robottal kell különböző feladványokat megoldani, máskor a feladat adott, és ahhoz építenek robotokat a csapatok.

A robotprogramozás fejleszti a problémamegoldó képességet és az algoritmikus gondolkodást. Nem utolsó szempont, hogy a tanulók megtanulnak csapatban együttműködni, hiszen a feladatokat általában kisebb csoportokban végzik. Jelenleg az FLL (First Lego League) elnevezésű nemzetközi versenyre készülnek nagy lelkesedéssel és reményekkel, hiszen az elmúlt években 1–10. helyezéseket értek el a különböző megmérettetéseken.

– A bátyám most 11.-es, és annak idején ő is járt robotika szakkörre – meséli a 6.ag osztályos Árvay Márton. – Mindig csodálattal néztem, amikor hozta haza a saját készítésű robotjait, ezért amint lehetőségem adódott, azonnal beiratkoztam a szakkörre. Nem csalódtam.

Németh Marcell két éve rendszeresen jár robotikára, de már alsós kisdiákként is be-belátogatott. Nagyon szereti a szakkört, rengeteget tanul belőle, és esélyesnek tartja, hogy robotokkal kapcsolatos pályát választ majd.

Kapcsolódó cikkek

A jövő állatorvosa?

A jövő állatorvosa?

2020. 10. 21. | Madarász Réka

Megyei első helyezést ért el egy természetismereti versenyen Szabó Kata. A berzsenyis lány még csak hetedikes, de már most biztos benne, hogy állatokat szeretne gyógyítani.