Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Osztály ihlette novella
Schiberna András sokat készült az Így írok én irodalmi pályázatra – többek között fogalmazásokat is írt. Fotó: Filep István

Osztály ihlette novella

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Az Így írok én… irodalmi pályázat novella kategóriáját a 10 éves Schiberna András nyerte meg. A kisfiú Állati osztály című írásában az iskolai bántalmazás témakörét járta körül.

Schiberna András a kópházi Nakovich Mihály Általános Iskola és Óvodában az osztályfőnökétől hallott a pályázatról. Először úgy gondolta, mesét ír, aztán mégis novella lett belőle.

– Annak idején a nagymamám sokat olvasott nekem, többek között novellákat is – mesélte a fiatal fiú. – A történetet az osztályomra építettem, a szekálódás témakörét céloztam meg. A szereplők állatok: én vagyok a hiúz, a varangy a szövetségesem, a borz az, akit bántanak, és ő indítja el a történetet, a farkas pedig a fő szekálódó. Az egésznek az a tanulsága, hogy azoknak is érdemes esélyt adni, akiket a többiek kiközösítenek, mert lehet, hogy jó fejek.

András sokat készült a megmérettetésre, többek között fogalmazásokat is írt. Most jelentkezett a Berzsenyi Líceumba, úgyhogy izgatottan várja a következő tanévet. Szabadidejében kertészkedik, zenét hallgat, játszótérre jár a barátaival, legózik és olvas. A kedvencei Wéber Anikó Abszolút könyvei és David Williams humoros írásai. A jövőjéről a kisfiúnak egészen konkrét elképzelései vannak.

– Alapvetően elektronikai designer szeretnék lenni, bár nem biztos, hogy létezik ilyen – részletezte. – Úgy képzelem el, hogy kigondolok egy koncepciót, azt megveszi egy nagyobb cég, és legyártatja. Az sem baj, ha nem jön össze, mert akkor rendőr leszek. Nem szeretem ugyanis a bűnözést, különösen a netes bűncselekmények zavarnak, amikkel tele van az újság.

András az anyukájától kapott egy plüssállatot, amit Bing nyuszi kedvencéről Hoppitynek nevezett el. A kabala már négy éve mindig vele van, a berzsenyis felvételire is elvitte magával.

Az idei nyertesek: 2024-ben is meghirdette az Így írok én című irodalmi pályázatot a Pro Kultúra. Sopron és környéke 10–14 éves diákjai küldték be műveiket a felhívásra. Vers kategóriában Lakat Piroska, novella kategóriában Schiberna András, a mesék között pedig Kiss Hanna alkotását találta a legjobbnak a szakmai zsűri.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Biológiából országelső

Biológiából országelső

2024. 06. 12. | Madarász Réka

Két biológiaversenyen is rangos helyezést ért el Grieszler Gellért, aki szereti a kémiát is, így az is elképzelhető, hogy később az orvosi pályát vála...

A legkisebb olimpikonok

A legkisebb olimpikonok

2024. 06. 12.

Összesen 17 soproni és környékbeli óvoda közel 200 gyermekkel vett részt az idei oviolimpián.