„Az erdő a felelősség tükre”
2025. 10. 29. | Laklia-Szilágyi AndreaJubileumot ünnepel a Kisalföldi ASzC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium: 140 éve működik az iskola, amely megteremtette az...
A néptánc gyakorlására és a nemzeti hagyományok ápolására nemcsak a Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI táncművészeti osztályosainak van lehetőségük, hanem a Pendelyes Kulturális Egyesület keretei között szinte minden korosztálynak.
A Petőfi-iskola és AMI művészeti tevékenységét támogató civil szervezet a Pendelyes Kulturális Egyesület, melynek programjai között az óvodástól a nyugdíjas korig bárki megtalálhatja a neki megfelelőt. A Pendelyes Táncegyüttes több mint 30 éve működik, tagjai elsősorban a Petőfi-iskola tanulói, de örömmel fogadják a város többi intézményéből érkező diákokat is. A néptáncegyüttes legfőbb célja, hogy a gyerekeket megismertesse a magyar népi hagyományokkal. 15 évvel ezelőtt alakult meg a Sopron Táncegyüttes, mely a felnőtteknek biztosít művészeti tevékenységet, így azóta a Pendelyes a Sopron Táncegyüttes utánpótlásaként működik.
– A közelmúltban hirdettünk meg egy ovis csoportot, melyhez hasonló néhány évvel ezelőtt már működött Horváth Franciska, a Sopron Táncegyüttes tánckarvezetőjének irányításával – tudtuk meg Sipos Ferenctől, az egyesület elnökétől és a Petőfi-iskola igazgatójától. – A Sopron Táncegyüttesbe szívesen látunk külsősöket is a városból, a környékről és azok közül is, akik az ország más tájairól költöztek ide. Ide elsősorban olyan felnőtteket várunk, akik korábban már komolyabban foglalkoztak néptánccal. Működik egy szenior tánccsoportunk is, az Őspendelyes, melyet a valamikori alapítótagok hoztak létre akkor, amikor a családalapítás után kedvet éreztek a tánchoz való visszatéréshez.
Azoknak sem kell azonban elcsüggedniük, akik még sohasem foglalkoztak néptánccal, bátran csatlakozhatnak ugyanis a Kacagány Táncegyüttes munkájához. Az összetartó kis közösség 20–30 fős. A Pendelyes Kulturális Egyesületnek népdaléneklő csoportja is van. Évente 3–4 alkalommal meghívnak egy népdalénekest, akitől a jelenlévők tanulhatnak. A következő lehetőség a november 22–23-i folkhétvégén lesz, ahol tánckurzuson, táncházon, koncerten és sok más érdekes programon vehetnek részt a népművészet iránt érdeklődők.
Jubileumot ünnepel a Kisalföldi ASzC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium: 140 éve működik az iskola, amely megteremtette az...
A Handler Podcast sikerén felbuzdulva a SSzC Handler Nándor Technikumban összeállt egy kreatív csapat, melynek tagjai folyamatosan gyártják a tartalma...