Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Most is szól a rádió
Kenéz Kolos a budapesti Manna FM stúdiójában 2019 nyarán

Most is szól a rádió

| Bertha Ágnes | Soproni fiatalok

Rádióban megszólalni nem könnyű, hétről hétre műsort készíteni és előadni még nehezebb: a 14 éves Kenéz Kolos azonban már rutinos, több adón hallhatjuk a hangját.

A Harkán élő Kenéz Kolosnak már nyolcévesen kiforrott tervei voltak: a média világa vonzotta, előbb a televíziózás, aztán rátalált a rádióra. 

– 2015-től tudatosan kutakodtam a világhálón, hogyan lehet internetes rádiót készíteni – mesélte Kolos. – Két évig egy laptop mikrofonjával vettem fel anyagokat napi eseményekről és podcastként töltöttem fel. 2017-től csatlakozhattam egy működő internetes rádióhoz hírszerkesztőként, majd egy évre rá már saját magazinműsorom lett. Ugyan a rádiót közel egy hónapja otthagytam, de a búcsút megkönnyeztem.

Emellett Kolos 2018-tól részt vesz a Tarján Rádió szerkesztésében, toplistákat, zenei adásokat készít, idén januártól pedig földfelszínen fogható adók – Gyöngyösön és Törökszentmiklóson – is átvették a műsorát. Itt különösen figyelnie kell a regionális sajátosságokra, hírekre, ehhez sok segítséget kap a helyi kollégáktól. A hazai sugárzás mellett Ausztriában, a felsőpulyai rádióban (Radio OP) is vezet műsort – magyarul. Közben a technikai felszerelése is sokat fejlődött: megtanulta a vágóprogramok kezelését, új mikrofont használ a felvételekhez.

– Nem tanultam beszédtechnikát, hangképzést, magamtól jöttem rá, hogyan kell és érdemes beszélni egy rádióműsorban – hangsúlyozta Kolos. – Sok szakembert megismertem az évek alatt – kiemelem Juhász Bálintot, akire nagyon felnézek, Györke Attilát vagy Péczeli Dórit, mindegyikük hangját országos rádióknál hallhatjuk –, tőlük is sok visszajelzést, véleményt, jogos kritikát kaptam.

Kolos júniusban fejezi be a 8. osztályt a Szent Orsolya-iskolában, középiskolai tanulmányait ugyanebben az intézményben szeretné folytatni, majd pedig érdeklődésének megfelelően továbbtanulna. Szakmai megmérettetésként idén elindult a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete tehetségkutató diákmédia pályázatán is, zenés rádióműsor kategóriában – ennek májusban várható az eredménye. A rádiózás mellett érdekli a fényképezés és az informatika is, de persze a legboldogabb akkor lenne, ha később is hallathatná a hangját az éter hullámain. 

Kapcsolódó cikkek

Kreativitásukkal nyertek

Kreativitásukkal nyertek

2026. 06. 24. | Madarász Réka

Két fáys diák első helyezést ért el az ­AInstein – MI-re vagy képes? elnevezésű versenyen. A 9.B osztályos fiúk fantáziadús feladatokat oldottak meg a...

Szomorúságból novella

Szomorúságból novella

2026. 06. 24. | Madarász Réka

Még csak hatodikos, de már másodszor ért el első helyezést az Így írok én… című irodalmi pályázat novella kategóriájában Schiberna András. A berzsenyi...