Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Megcélozni a legszebb álmot
Sopronban is elkezdődött hétfőn az érettségi – az első napon magyar nyelv és irodalomból vizsgáztak a diákok. Felvételünkön a Szent Orsolya-gimnázium végzősei; az iskolában középszinten 113-an, emelt szinten 61-en érettségiznek. Fotó: Filep István

Sopronban idén tavasszal összesen 2074 diák érettségizik

Megcélozni a legszebb álmot

Május a végzősök hónapja: az elmúlt héten több mint ezer diák ballagott el a soproni középiskolákból, miközben országszerte megkezdődött az érettségi szezon, amely egészen július 1-ig tart.

A soproni diákok számára is lezárult egy korszak: a múlt héten sorra tartották a ballagásokat, elsőként a Roth-technikumban április 30-án reggel, majd a hétvégén a város többi középiskolájában is elbúcsúztak a végzősöktől. Az ünnepségeket követően a hét elején már az érettségi vizsgák vették át a főszerepet. Országos szinten mintegy 148 ezer tanuló ad számot tudásáról a következő hetekben, közülük 79 ezren most fejezik be középiskolai tanulmányaikat. Sopronban összesen 2074 diák vizsgázik, a legtöbben a Széchenyi-gimnáziumban, ahol 391 tanuló ül be a vizsgapadba.

Az Oktatási Hivatal adatai szerint az írásbeli vizsgákat május 4. és 22. között rendezik meg. Hétfőn magyar nyelv és irodalomból középszinten 76.109, emelt szinten 2417 diák vizsgázott; kedden matematikából 71.599-en középszinten és 8264-en emelt szinten adtak számot tudásukról. Szerdán történelemből 71.504 közép- és 8273 emelt szintű vizsgázó mutatja be tudását. Csütörtökön az idegen nyelvek közül angolból 47.082 (közép) és 29.084 (emelt), németből pedig 10.154 (közép) és 3041 (emelt) tanuló érettségizik. Az emelt szintű szóbeliket június 3. és 10. között teljesítik a diákok, míg a középszintű szóbeli vizsgák június 15. és július 1. között lesznek. A vizsgák többsége rendes érettségi: a végzősök összesen 228.743 ilyen megmérettetésen vesznek részt, ami az összes vizsga 57,7 százaléka. Emellett 139.757 előrehozott, 17.822 szintemelő, 5969 ismétlő vagy kiegészítő, valamint 4128 pótló és javító vizsga szerepel a rendszerben. 

Közép- és Emelt szintek: Sopronban középszinten összesen 1444-en, emelt szinten pedig 630-an érettségiznek. Az emelt szintű érettségi többségét a gimnáziumokban teszik.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Megidézett történelem

Megidézett történelem

2026. 04. 22. | Munkatársunktól

Szívhez szóló műsorral készülnek a Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola diákjai a németség kitelepítésének 80. évfordulójára. A jubileumi megeml...

Második helyen a fáys LADA

Második helyen a fáys LADA

2026. 04. 22. | Madarász Réka

A Fáy-technikum négyfős csapata második helyezést ért el az Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyen (OPEV). A végzős lányok a szakmai vizsga után e...