Kreativitásukkal nyertek
2026. 06. 24. | Madarász RékaKét fáys diák első helyezést ért el az AInstein – MI-re vagy képes? elnevezésű versenyen. A 9.B osztályos fiúk fantáziadús feladatokat oldottak meg a...
A Fáy-technikum négyfős csapata második helyezést ért el az Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyen (OPEV). A végzős lányok a szakmai vizsga után elbúcsúznak iskolájuktól, viszont mindannyian szeretnének továbbtanulni.
A Soproni Szakképzési Centrum Fáy András Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumának négyfős csapata már tavaly is indult a megmérettetésen: akkor negyedikek, idén már másodikak lettek. A mosolygós lányok pénzügyi–számviteli ügyintéző képzésre járnak a 13.A osztályba. A LADA csapatnevet keresztnevük kezdőbetűiből alkották, a csapat tagjai ugyanis Nagy Amarilla Kinga, Payrits Dalma, Takács Anna és Turi Lilla voltak. A versenyre szakmai tanáruk, Kládlerné Kertész Katalin készítette fel őket.
– A megmérettetést évről évre a Széchenyi István Egyetem szervezi meg – mesélték a lányok. – A feladatunk az volt, hogy egy felvonószerkezetekkel foglalkozó cég esettanulmánya alapján megoldást találjunk az általa felvetett problémákra. A cég éves beszámolója alapján vállalatértékelést készítettünk, felvázoltuk a vállalat jövőbeli beruházási lehetőségeit és azok hatásait, értékeltük a cég pénzügyi helyzetét, belföldi és külföldi tevékenységének eredményességét.
A vezetői összefoglaló elkészítésére öt napja volt a csapatnak, ahogy arra is, hogy prezentációt állítson össze belőle. Ezt már a győri döntőn kellett előadniuk, ezután pedig a szakmai zsűri tagjai tettek fel nekik kérdéseket. A lányok természetesen jobban örültek volna a győzelemnek, de elmondták, a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanulóival szemben esélyük sem volt. Amarilla úgy gondolja, jövőre újra indul a versenyen már az egyetemista szekcióban, ugyanis Győrben szeretne továbbtanulni, a másik három lány viszont a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemre készül.
Két fáys diák első helyezést ért el az AInstein – MI-re vagy képes? elnevezésű versenyen. A 9.B osztályos fiúk fantáziadús feladatokat oldottak meg a...
Még csak hatodikos, de már másodszor ért el első helyezést az Így írok én… című irodalmi pályázat novella kategóriájában Schiberna András. A berzsenyi...