Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Lelkes kis biológusok
A Széchenyi-gimnázium sikeres csapata és felkészítő tanáraik a nemzetközi verseny után.

Szoros küzdelemben 23 csapat közül végeztek a 6. helyen

Lelkes kis biológusok

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Hatodik helyezést ért el a Soproni Széchenyi István Gimnázium háromfős csapata a nemzetközi Kitaibel Pál középiskolai biológiai és környezetvédelmi tanulmányi versenyen.

A Magyar Biológiai Társaság és a Jane Goodall Intézet tanulmányi versenyének alapvető célja a természettudományos gondolkodásmód, valamint a környezettudatos magatartás fejlődésének elősegítése a középiskolás korosztálynál. Nem titkolt szándék továbbá az is, hogy az érdeklődő, tehetséges tanulókat természetvédelmi–ökológiai pályára tereljék. A Széchenyi-gimnázium három diákját, a 9.C osztályos Baliczky Milánt, a 9.A osztályos Grieszler Gellértet és Vizi Attilát biológiatanáruk, dr. Bérczy Dóra Judit, valamint dr. Somogyi Csilla készítette fel a nemzetközi megmérettetésre. Végül nagyon szoros küzdelemben 23 csapat közül végeztek a 6. helyen, éppen lecsúszva arról, hogy többletpontokat kapjanak a felvételin.

Az első forduló egy online tesztből állt, a második kört és egyben a döntőt a győri Széchenyi István Egyetem könyvtárában tartották. Ide már csak 13 csapat jutott be, köztük a soproniak. A versenyzőknek itt is ki kellett tölteniük egy tesztet, illetve gyakorlati feladatokat kaptak előre kiadott témákból. Ezen kívül egy természetvédelmi vagy környezetvédelmi problémát kellett feltárniuk, azzal kapcsolatban kutatást végezniük, majd megoldási javaslatot kidolgozniuk. A projektet a döntő előtt egy absztraktban, a döntőn pedig egy 10 perces előadásban mutatták be.

– Azt is kikötötték, hogy a projekt az iskolánkhoz vagy a lakóhelyünkhöz kapcsolódjon – mesélték a széchenyisták. – Mi a Rák-patakot vizsgáltuk különböző szempontok alapján, és a kutatási eredményeinket osztottuk meg a zsűrivel. 

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Licista robotikaszakkör

Licista robotikaszakkör

2026. 02. 04. | Madarász Réka

Óriási lelkesedéssel vesznek részt a Berzsenyi Líceum diákjai a Soprobotics Műhely foglalkozásain, ahol robotikával, programozással, űrkutatással fogl...

Kata segíteni szeretne

Kata segíteni szeretne

2026. 02. 04. | Madarász Réka

Városunk idén is Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíjjal támogatja a felsőoktatásban tanuló soproni fiatalokat. A nyolc díjazott egyike Magyar Kata,...