Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Küzdelem a diákelnökségért
A Széchenyi-gimnáziumban idén két csapat is verseng a diákelnökségért. Fotó: Filep István

Február 1-jén derül ki, hogy kik lesznek a SZIG diákönkormányzatának tagjai

Küzdelem a diákelnökségért

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Mint ismert, városunk egyik legkomolyabb diákelnöki kampányát a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban folytatják. A küzdelem szoros, ugyanis a megmérettetésben részt vevő mindkét csapat ütős programokkal állt elő.

Rédecsi Ludovika (10.D) már a Fenyő téri iskolában szeretett volna indulni az elnöki címért, de Wratschko Noel (10.A) és Nadray Laura (10.D) személyében a Széchenyiben talált olyan társakra, akikkel jó eséllyel pályázhat a győzelemre.

– Hét programmal indulunk a kampányban – mesélték a diákok. – A legsikeresebb ezek közül a „SZIG a tortán”. A TV2 műsora mintájára választanánk egy tanárt és egy-két diákot, akik kötetlen beszélgetés mellett együtt főznének az iskola konyhájában. Az eseményt természetesen a sulitévében is leadnánk. Indítani szeretnénk egy vitaklubot is, ahol – egy bírósági tárgyalás mintájára – lehetne érvelni egy-egy társadalmi, illetve diákokat érintő kérdés mellett, illetve ellen. A téma ott derülne ki, a vitát pedig egy segítő tanár vezényelné.

A csapatnak a DÖK-kassza gyarapítására is van egy remek ötlete, ami ráadásul még a fenntarthatóságot is szolgálja: SZIG repontokat helyeznének el az iskola területén, melyekbe a társaik beledobhatnák a nap közben kiürült műanyag palackokat.

A másik csapat elnökjelöltje Baliczky Milán (10.C), az alelnöki pozícióért pedig Bogdány Boglárka (10.B) és osztálytársa, Mészáros Anna szállt harcba.

– Szeretnénk szorosabbra fűzni a kapcsolatot a többi soproni iskolával – avattak be a diákok a részletekbe. – Létrehoznánk a Soproni Iskolák Szövetségét, amellyel komolyabb közös projektekben vehetnénk részt, a befolyt összeggel pedig az iskolák fejlődését támogatnánk. Korábban még nem volt példa arra, hogy a DÖK beleavatkozna az iskolák sportéletébe, mi azonban a SZIG – Berzsenyi Líceum közötti mérkőzéseken kívül osztályokon belüli sportversenyeket is szerveznénk. Egy tehetségkutató fellépőivel újraalapítanánk az iskola zenekarát, külföldi kirándulásokat, cserediákprogramokat szerveznénk, társaink életét pedig azzal könnyítenénk meg, hogy felvennénk a kapcsolatot külföldi egyetemekkel, és megszereznénk tőlük a továbbtanuláshoz szükséges információkat.

Szurkoljunk a csapatoknak, hiszen már nincs sok hátra: február 1-jén derül ki ugyanis, hogy kik lesznek a Soproni Széchenyi István Gimnázium diákönkormányzatának tagjai.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Ösztöndíjjal jutalmazták

Ösztöndíjjal jutalmazták

2025. 02. 05. | Madarász Réka

Heinrichs Ármin Bálint német Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjat érdemelt ki többek között kiváló tanulmányi eredményével. A 11.C osztályos berzsenyis...