Anyaság és tudományos karrier
2025. 03. 19. | Madarász RékaSorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Pankotay Fruzsina mindent teljes gőzzel csin...
Az Eötvös-iskola három diákja is előkelő helyen végzett az Evangélikus Iskolák Kutató Diákjainak I. Konferenciáján. Takács Dorina és Orbán Nikolett a társadalomtudományi, Jakab Johanna pedig a történelemtudományi szekcióban mérette meg magát.
Hagyományteremtő szándékkal rendeztek idén először konferenciát az evangélikus iskolák diákjainak. A versenyen bármely műveltségi területen önálló kutatást végző vagy tanári kutatómunkában részt vevő tanuló indulhatott. A kutatási eredményeket a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban mutatták be 10–15 perces – prezentációval támogatott – előadás formájában. Négy kategóriában összesen 32 pályamű érkezett be. Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi és Művészeti Szakgimnáziumból Jakab Johanna ezüstminősítést és „Innovatív diákkutató” címet, Takács Dorina és Orbán Nikolett pedig aranyminősítést és „A jövő ígéretes kutatója” címet szerzett. A kitüntetést a zsűri részletes írásbeli értékelése kísérte.
– Az előadás tartalmáról előzetesen be kellett küldenünk egy egyoldalas összefoglalót – mesélte a 12.b osztályos Dorina. – Az enyém a „Második esély – Élet a transzplantáció után” címet viselte, melyhez kitöltettem egy kérdőívet mintegy száz fővel, az eredményt pedig diagramokon szemléltettem.
A 12.a osztályos Niki nem kevesebbre vállalkozott, mint a társadalom egészségkulturáltsága és a Maslow piramis közötti összefüggés vizsgálata. Arra jött rá, hogy a szükségletek az egészségkulturáltságot, a szükségleteket pedig a személyi orientáció befolyásolja. A vizsgálatok a várt eredményt hozták: az egészségügyi dolgozók egészségkulturáltsága magasabb, mint a más tevékenységet folytatóké.
– Iskolánk lelkésze kért meg tavaly az „Az élő Szent László” című esszé elkészítésére, ami alapján a magyartanárom, Szitásné dr. Sári Mariann javaslatára állítottam össze az azonos című előadást – fejezte be Jakab Johanna. – A művemben hagyományőrző programokkal is foglalkoztam, és a saját élményeimet is fel tudtam használni, hiszen korábban a Szent László-örökség út több állomásán is jártam már.
Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Pankotay Fruzsina mindent teljes gőzzel csin...
Nem véletlenül vállalta Nikl Ágoston a Semmelweis egészségverseny összefogását: a Szent Orsolya Gimnázium 11.ag osztályos diákja ugyanis orvos szeretn...