Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Külföldi „soproni lányok”
Az idei tanévben hat AFS-es cserediák érkezett Sopronba, a lányok szorgalmasan tanulnak magyarul. Fotó: Filep István

Ismét fogadócsaládokat keres az AFS városunkban is

Külföldi „soproni lányok”

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

A pandémia ellenére az idei tanévre is érkeztek külföldi cserediákok Sopronba az AFS Magyarország szervezésében. A fiatalok hihetetlenül összetartanak, és annyira megszerették városunkat, hogy csak „soproni lányoknak” nevezik magukat.

Évente mintegy 120 diák érkezik hazánkba a nemzetközi csereprogram alapítvány szervezésében, idén azonban a határzárások miatt csupán 52-en jöttek. Sopron és környéke nagykörzetté nőtte ki magát azzal, hogy hat lány jött ide: Chiara és Marianna Olaszországból, Özlem és Selin Törökországból, Lisey Belgiumból, Guðrún pedig Izlandról.

– Mindegyik lány szófogadó, aranyos és kedves – mesélte Borosné Gréczy Zsanett körzetelnök. – Együtt gondolkodnak, mindent közösen csinálnak. Ez egy kivételes év abból a szempontból is, hogy ezúttal a fogadócsaládok írták a szabályokat, amelyekhez mi is próbáltuk magunkat tartani. Ebben az időszakban elsősorban a családi kapcsolatok erősödtek, bár azok, akiktől elvárták a hazájukban, hogy jegyeket vigyenek haza, egészen jól be tudtak kapcsolódni az online oktatásba is.

A lányok hatalmas áldozatot vállaltak ezért a tíz hónapért: magyarországi tartózkodásukat – a járványügyi előírásnak megfelelően – karanténnal kezdték, mégis csupa pozitív élményről számoltak be. Chiara azt emelte ki, hogy a családi, baráti pillanatokat sokkal jobban tudták értékelni, mint eddigi életükben bármikor. Özlem azért jött, mert valami mást szeretett volna kapni az élettől, és ez a kívánsága teljesült is.

– Óriási elhatározás volt, hogy ide utaztunk. Sokan próbáltak bennünket elbizonytalanítani – tette hozzá Lisey. – Nagy döntés volt, de a legjobb. Tudtuk, mire számíthatunk, és megtanultunk örülni az apró dolgoknak – például a teraszok megnyitásának – is.

Az AFS Magyarország ismét fogadócsaládokat keres. A diákok most már bátrabban jelentkeznek a csereprogramra, eddig úgy tűnik, hogy a következő tanévre körülbelül nyolcvanan érkeznek. Az www.afs.hu internetes oldalon várják azoknak a soproni és Sopron környéki családoknak a jelentkezését, akik a következő tanévre szívesen befogadnának egy olyan külföldi diákot, aki a jelenlegi nehéz helyzetben sem mond le az álmairól.

Kapcsolódó cikkek

Szerelme a zongora

Szerelme a zongora

2024. 04. 10. | Madarász Réka

A IV. Zongoramesék Nemzetközi Zongoraversenyen 2. korcsoportban kiemelt arany minősítést és Zongoramesék csillaga díjat vehetett át Tauber Ármin. A...