Szomorúságból novella
2026. 06. 24. | Madarász RékaMég csak hatodikos, de már másodszor ért el első helyezést az Így írok én… című irodalmi pályázat novella kategóriájában Schiberna András. A berzsenyi...
Két fáys diák első helyezést ért el az AInstein – MI-re vagy képes? elnevezésű versenyen. A 9.B osztályos fiúk fantáziadús feladatokat oldottak meg a három forduló során.
Láng Bálint és Róbert Márk nem először vettek részt együtt megmérettetésen, így az AI Időutazás országos mesterségesintelligencia-használati versenyen már összeszokott párosként küzdöttek meg az ország minden tájáról nevező, mintegy 120 másik csapattal.
Az első két fordulót az iskolában rendezték, többek között egy képregényt kellett készíteniük, melyben egy, az egész emberiséget fenyegető jövőbeli veszélytől kellett megmenteniük a Föld lakóit.
– A szegedi döntőre már csak a legjobb nyolc csapat került be – mesélték a fiúk. – Kaptunk egy előfeladatot: egy 2050-ben játszódó diáknapra kellett programokat szerveznünk. Ezek között szerepelt teleportációs fogócska, tehetségkutató MI-zsűri elnökletével, továbbá olyan játék, amelyben csaták főhősei bőrébe bújhattak a diákok, és megváltoztathatták az eseményeket.
A végső megmérettetésre már Szegeden került sor. A kétfős soproni AI Tesókon kívül mindegyik csapat három főből állt.
– A döntő témája 2050 volt – tette hozzá Márk és Bálint. – Először is minden csapat kapott egy, a jövőben elengedhetetlenné váló szakmát. Mi a viharvadászt érdemeltük ki. Ehhez kellett munkaköri leírást készítenünk, aztán beöltöznünk. A „munkaruhánkban” le is fotóztak bennünket. Harmadik feladatként a munkánkat segítő eszközöket kellett választanunk. Ilyen volt többek között az ionfegyver, amellyel vihar esetén meg tudjuk menteni a várost. Végül az említett három feladatból készítettünk egy prezentációt, amit elő is adtunk.
A Soproni Szakképzési Centrum Fáy András Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumának két tanulója a színvonalas megmérettetésen holtversenyben egy másik csapattal nyerte el az első helyezést. Köszönet illeti felkészítő tanárukat, Horváthné Kokas Évát.
Még csak hatodikos, de már másodszor ért el első helyezést az Így írok én… című irodalmi pályázat novella kategóriájában Schiberna András. A berzsenyi...
Véget ért a 43. Vermes Miklós Nemzetközi Fizikaverseny – a megmérettetésen indulókat múlt csütörtökön díjazták a Vasvilla aulájában tartott ünnepségen...