Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Kreatív műhely az Eötvösben
Az Eötvös-diákjai szívesen járnak a kreatív műhely foglalkozásaira

Kreatív műhely az Eötvösben

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Már több mint két éve működik töretlen lelkesedéssel az Eötvös-gimnázium kreatív műhelye. Egy olyan kis közösség, amelyben a gyerekek felhőtlenül alkothatnak.

Igaz Csilla rajztanár, vizuális és környezetkultúra mestertanár az iskola vezetőségének támogatásával hozta létre a kreatív műhelyt, azzal a céllal, hogy legyen egy hely, ahova a diákok elvonulhatnak a világ zajától, ahol szabadon kibontakoztathatják a bennük lévő alkotóerőt, amire nagy létszámú osztályközösségben, heti egy órában nincs lehetőségük. Az elmúlt két évben a kis csapat összekovácsolódott, és mindig vannak újabb és újabb vállalkozó szelleműek, akik örömmel csatlakoznak hozzájuk. 

– Szeptemberben még úgy gondoltam, hogy a szülőket is meghívom egy-egy foglalkozásra, de velük együtt már túl sokan lennénk. A távlati cél viszont az, hogy ők is bekapcsolódhassanak a munkánkba – meséli a tanárnő. – A Magyarországi Evangélikus Egyház eszközfejlesztési pályázatán nyertünk tűzzománc-kemencét hozzá tartozó eszközökkel, grafikai prést, fazekas korongozógépet, agyagozó korongokat és egyéb, a kreatív alkotó munkát segítő eszközöket. Ezekkel most már tovább tudjuk színesíteni a palettát.

Kéthetente kedden 16 óra és 17.30 között a diákok a képzőművészeti ágak mellett kipróbálhatják a tűzzománc-készítést, a batikolást, a nemezelést és egyéb kézműves technikákat. Versenyekre való felkészítés is zajlik, a csapat tagjai részt vettek többek között fotópályázaton, országos képregénykészítő versenyen, grafikai versenyen és tárgytervező és -alkotó versenyen.

Kapcsolódó cikkek

Megyénk kicsi nagykövete

Megyénk kicsi nagykövete

2024. 04. 03. | Madarász Réka

Több mint ezer pályázó közül Kovács Eliza Gabriellát választották megyénk nagykövetének a magyarság kicsi nagykövete elnevezésű versenyen. A Petőfi-is...

Szerelme a zongora

Szerelme a zongora

2024. 04. 10. | Madarász Réka

A IV. Zongoramesék Nemzetközi Zongoraversenyen 2. korcsoportban kiemelt arany minősítést és Zongoramesék csillaga díjat vehetett át Tauber Ármin. A...