Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Központi felvételi

| Munkatársunktól | Soproni fiatalok

Mozgalmas időszak következik a továbbtanulás előtt álló, általános iskolás tanulóknak.

 A központi felvételi vizsgák január 19-én, szombaton 10 órakor kezdődnek. Az írásbeli feladatokat azok oldják meg, akik 6 és 8 osztályos gimnáziumban vagy olyan középiskola 9. évfolyamára jelentkeznek, ahol ezt feltételként előírták. Fontos, hogy az eredményekkel lehet jelentkezni majd az Arany János Tehetséggondozó Programba is. A pótvizsga időpontja január 24.

Az eredményekről február 7-ig kapnak tájékoztatást az érintett diákok. A szóbeli meghallgatásokat az iskolák február 21.– március 14. között tartják meg.

A középfokú iskolák április 30-ig értesítik a jelentkező diákokat, illetve az általános iskolákat, hogy sikerült-e a felvételi, vagy elutasították a tanulót. A középiskola igazgatója azonban rendkívüli felvételi eljárást is kiírhat. Erre akkor kerülhet sor, ha egy szakon az előzetesen meghirdetett létszámhoz képest kilencven százalékkal kevesebb tanulót vettek fel.

Kapcsolódó cikkek

Szerelme a zongora

Szerelme a zongora

2024. 04. 10. | Madarász Réka

A IV. Zongoramesék Nemzetközi Zongoraversenyen 2. korcsoportban kiemelt arany minősítést és Zongoramesék csillaga díjat vehetett át Tauber Ármin. A...