Adrián éli a táncos álmait
2025. 03. 05. | Madarász RékaSorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Bognár Adrián időközben elvégezte a táncművé...
„Én, Te, Ő, Mi, Ti, Ők – konfliktuskezelés nem akármilyen fokon” címmel indítottak programsorozatot a Széchenyi István Gimnáziumban.
Egy pályázat keretében három éven keresztül konfliktuskezelési készségeket fejlesztő foglalkozásokat tartanak a Széchenyi István Gimnáziumban. A kezdeményezés tavasszal indult egy tizenkét fős kiscsoporttal. Idén ősszel a 9–10. évfolyamosok vehetnek részt egy-egy bemutató foglalkozáson.
– Szakkör keretében foglalkozunk a saját és a másik fél érzelmi, indulati állapotának felismerésével, az agresszív viselkedés szempontjából magas kockázatú helyzetek megelőzésével és elkerülésével, a konfliktushelyzetek hatékony kezelési módjaival – tudtuk meg Sámson Tímeától, aki Bertalan Évával együtt felkért előadóként vezeti a foglalkozásokat. – A diákok megismerik a kommunikáció és a konfliktus összefüggéseit, és némi jártasságot szereznek abban, hogy milyen módon tudjuk tudatos viselkedéssel a kritikus helyzeteket megoldani.
– Különösen azok az ismeretek válnak előnyömre, amelyek arra vonatkoznak, miként érvényesüljünk úgy egy konfliktushelyzetben, hogy a másik is jól járjon – számolt be saját tapasztalatairól Gasztonyi Flóra 10.b osztályos tanuló.
Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Bognár Adrián időközben elvégezte a táncművé...
Botsáskák, csigák, fürj, csincsilla, teknősbéka – hogy csak néhányat említsek Zsirai Zsolt István gyűjteményének darabjai közül. Zsolt gyűjtőszenvedél...