Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Kezeljük okosan pénzügyeinket!

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

A múlt hét több soproni általános és középiskolában a pénzügyi tudatosság jegyében telt. A szervezők legfőbb célja az volt, hogy a diákok a hétköznapi életben is hasznosítható ismeretekhez jussanak a pénzvilág működéséről.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára, dr. Maruzsa Zoltán felkérésére a köznevelési intézmények programokat szerveztek tanulóik számára a Pénz7 témakörében. A központi téma idén a hitel volt. Az „Okosan a hitelekről” című tananyaghoz erre a tanévre ingyenes tankönyveket és munkafüzeteket is biztosított az iskoláknak a Pénziránytű Alapítvány.


A Pénzügyi gazdálkodás és tudatosság témahéten a különböző évfolyamok a korosztályuknak megfelelő ismeretanyaggal gazdagodtak a Széchenyi István Gimnáziumban.


– A 7. évfolyam osztályfőnöki óráin a tanulók bepillantást nyerhettek családjuk becsült rezsiköltségeinek alakulásába – tudtuk meg Barta Róberttől, a szervezők egyikétől. – Szerettük volna, ha elgondolkodnak, ők maguk hogyan tudnának ezen a területen költségeket megtakarítani, illetve tudnának-e szüleik számára költségkímélő módszereket javasolni.


A 8.-osok matematika órákon ismerkedhettek meg a törlesztőrészlet és a kamatszámítás fogalmaival. A 9.-esek vállalkozást alapítottak 11. osztályos diáktársaik segítségével, a felsőbb évfolyamosok pedig pénzpiaci szakemberek előadásain vettek részt.


A handleros programok már múlt pénteken megkezdődtek – a diákok kisebb csoportokban a Soproni Múzeum restaurátorműhelyébe látogattak –, és egész héten folytatódtak.


– Olyan előadókat hívtunk meg, akik tevékenységük révén kapcsolódnak az iskolánkban oktatott szakmákhoz – folytatta Schmuck Vivien, az SSzC Handler Nándor Szakképző Iskolájának nevelésért felelős igazgatóhelyettese. – Bankintézetek vezetői és egyéni vállalkozók tanulóinknak előadásokat tartottak, illetve játékokat vezettek, melyeken keresztül próbáltuk kicsit közelebb hozni hozzájuk a való világot. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy sok diák nincs tisztában azzal, hogy ami van, azért meg is kell dolgozni, és bármikor adódhat olyan helyzet, hogy mindent elveszítenek.

Kapcsolódó cikkek

Felpezsdítik a diákéletet

Felpezsdítik a diákéletet

2024. 03. 20. | Madarász Réka

A Soproni Széchenyi István Gimnázium új diákelnöke csapatával – elődei lelkesedéséből és tapasztalataiból merítve – vág neki az előtte álló egy évnek....

Kicsi nagykövet lett…

Kicsi nagykövet lett…

2024. 03. 27. | Madarász Réka

A Magyarság KicsiNagykövete elnevezésű versenyen Katona Réka Johanna különdíjat érdemelt ki, és bekerült a mentorprogramba, ahol az idei versenyre kés...