Kreativitásukkal nyertek
2026. 06. 24. | Madarász RékaKét fáys diák első helyezést ért el az AInstein – MI-re vagy képes? elnevezésű versenyen. A 9.B osztályos fiúk fantáziadús feladatokat oldottak meg a...
Mivel Tass Kamilla még kisgyermekként modellkedett, úgy döntött, később inkább olyan tevékenységet folytat, ahol nem ő van a középpontban: szinkroniskolába iratkozott be.
Még csak 6 éves volt Kamilla, amikor a divatvilág „bennfentesei” felfigyeltek a Facebookra feltöltött képeire. Elhívták több castingra, majd egy londoni divatbemutatóra is eljutott, viszont a következőt Dubajban már nem vállalta el.
– Nem szeretem azokat a helyzeteket, amikor én vagyok a középpontban, amikor mindenkinek a figyelme rám irányul – mesélte Kamilla. – Ezért is döntöttem a szinkronizálás mellett. Anyukám látta meg, hogy a Talent Stúdió alapfokú kurzusára gyerekeket keresnek, és ő beszélt rá, hogy jelentkezzek.
Kamilla nyáron minden szombatot Budapesten töltött. A tanárai között olyan neves előadók szerepeltek, mint Balázs Andrea, Tóth Enikő, Kökényessy Ági, Kautzky Armand, Szokol Péter, Pál Tamás, Nikodém Zsigmond vagy Faragó József.
– A szinkronstúdióban egy filmet kellett szinkronizálnunk, közben pedig kijavították a hibáinkat – folytatta. – A másik stúdióban szituációs játékokban vettünk részt. Mivel a közelmúltban sikeres vizsgákat tettem, most már egyszerűbb feladatokat, kisebb szerepeket el is vállalhatok.
Azonban ezzel még korántsem fejeződött be a tanulás, Kamilla ugyanis beiratkozott a mesterképzésre is. Ha azt is elvégzi, már nehezebb szerepeket is felvehet a repertoárjába. A tehetséges lány a legszívesebben filmeket és rajzfilmeket szinkronizálna, ám azt sem bánná, ha a későbbiekben reklámszinkronra kérnék fel.
És hogy mit csinál Kamilla a szinkronizáláson kívül még nagyon szívesen? Lovastornázik a HelLó-Art Lovastorna Egyesületnél, ugyanis imádja a négylábúakat.
Két fáys diák első helyezést ért el az AInstein – MI-re vagy képes? elnevezésű versenyen. A 9.B osztályos fiúk fantáziadús feladatokat oldottak meg a...
Még csak hatodikos, de már másodszor ért el első helyezést az Így írok én… című irodalmi pályázat novella kategóriájában Schiberna András. A berzsenyi...