Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Ígéretes formatervező
Törzsök Rebekát kérték fel az Év Magyar Autója-díj elkészítésére

Ígéretes formatervező

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Az Év Magyar Autója-díjat idén a Soproni Egyetem egyik hallgatója készítette. Saját bevallása szerint ­Törzsök Rebeka rendkívül ambiciózus: mindig is voltak, vannak és lesznek is tervei.

A pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium textilszakán Rebeka táskákat, kalapokat és lábbeliket készített. Szeretett volna más anyagokat is kipróbálni és új technológiákkal is megismerkedni, ezért is jelentkezett a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének formatervező alapszakára, ahol – ha minden jól megy – tavasszal diplomázik.  

– Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ezen a szakon három típusú tervezést is tanulunk: bútor-, szilikát- és csomagolástervezést. Mindegyik más-más anyaghasználatot igényel, bár sokszor elmosódnak a határok – mesélte a vidám fiatal lány. – Jelenleg a diplomamunkámon dolgozom: egy köztéri bútorcsaládot tervezek Sopron városába. Az ihletet az Elefánt becenévre hallgató pécsi szobor adta, amely műanyaggal kevert betonból készült, így puhább, emberbarátabb, mint a tiszta beton. A kutatás részeként felmérem Sopron közterületeit: megvizsgálom, hol van szükség ülőalkalmatosságokra, illetve hogy hova illene bele a munkám dizájnja.

Rebeka egyetemi évei alatt a legközvetlenebb tapasztalatokra a szilikátanyagokkal – a gipsszel, a porcelánnal és egyéb kerámiamasszákkal – tett szert. Elkészült alkotásai alapján kereste meg dr. Lenkei Balázs, az AMI vezetője, és kérte fel az Év Magyar Autója-díj elkészítésére. Az ifjú hölgy január óta dolgozott a feladaton a kecskeméti kerámiastúdióban: gipszformát faragott, beleöntötte a porcelánt, égetett, mázazott, majd újra égetett. Most már a Zsolnay gyárban előállított matrica is rákerült az alkotásra, úgyhogy csak a csomagolás van hátra.

– A porcelán nem szereti a szögletes formákat, ezért ez a munkám is organikusabb, ívesebb – tette hozzá Rebeka. – Forgástesthatású alakzatot hoztam létre, amely – a funkciójához illően – a lendületet, a haladást fejezi ki.

Rebeka egyébként már menyasszony, és szeretne minél előbb családot alapítani. Szakmailag is tovább akar fejlődni: szívesen foglalkozik kerámiával, de a bútortervezés is érdekli, ezért is kombinálta ezt a két területet a diplomamunkájában.

Kapcsolódó cikkek

Felpezsdítik a diákéletet

Felpezsdítik a diákéletet

2024. 03. 20. | Madarász Réka

A Soproni Széchenyi István Gimnázium új diákelnöke csapatával – elődei lelkesedéséből és tapasztalataiból merítve – vág neki az előtte álló egy évnek....

Kicsi nagykövet lett…

Kicsi nagykövet lett…

2024. 03. 27. | Madarász Réka

A Magyarság KicsiNagykövete elnevezésű versenyen Katona Réka Johanna különdíjat érdemelt ki, és bekerült a mentorprogramba, ahol az idei versenyre kés...