Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Ígéretes csillagászjelöltek
A győztes csillagász csapat – Szegedi Dóra, Szabó Máté, Demeter Emma és felkészítőtanáruk, Lang Ágota

„A győzelem óriási meglepetés volt mindannyiunknak”

Ígéretes csillagászjelöltek

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

A Berzsenyi Líceum Sideral elnevezésű csapata megnyert egy országos csillagászati versenyt. Az akkor hetedikes diákok rengeteget készültek a megmérettetésre, de megérte, jutalmuk ugyanis egy-egy profi távcső lett.

Lang Ágota tanárnő fizika szakkörös tanulóiból toborozta azt a háromfős csapatot, amelyik első helyezést ért el a IX. Kulin György Országos Csillagászati Diákvetélkedőn. A versenyt kétévente rendezik meg az általános iskolák felső tagozatosainak. A Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium Sideral nevű csapatának (Sideral franciául csillagot jelent) tagjai – Demeter Emma, Szabó Máté és Szegedi Dóra – az első három forduló feladatait interneten küldték be. A kérdések között voltak tesztfeladatok, poszter készítése a Foucault-ingáról és kreativitást igénylő gyakorlati feladványok is. Konkrét csillagászati megfigyeléseket végeztek a fiatalok terepen a Holddal, a Nappal és a Vénusz bolygóval kapcsolatosan, melyhez az eszközöket ők maguk tervezték. A Napot például robottal figyelték meg, amiben nagy hasznát vették Dóra és Máté robotika szakkörös tapasztalatainak.

– A döntő már élőben zajlott június 20-án a TIT Komárom–Esztergom Megyei Egyesületének tatabányai székházában. – mesélte Máté. – Mivel szinte a nulláról indultunk, sokat készültünk a végső fordulóra. Szétdobtuk, ki melyik rész anyagában mélyed el. A legnagyobb nehézséget a döntőn az a feladat jelentette, ahol a villámgyorsan érkező kérdésekre tíz másodperc alatt kellett válaszolnunk, így még arra sem volt időnk, hogy a megoldást egymással megbeszéljük.

Emma hozzátette: előre kellett készülni egy prezentációval az űrbányászatról. Azt találták ki, hogy ha a Földön elfogy az ivóvízkészlet, a Szaturnusz gyűrűjét fogják kibányászni, és még egy animációt is terveztek a rákra emlékeztető eszközről, amivel a jégdarabokat összegyűjtik.

– Végig abban reménykedtünk, hogy nem leszünk utolsók – tette hozzá Dóra. – A tanárnő bízott egy harmadik helyezésben, ugyanis eddigi csapatai többször is negyedik helyen végeztek. A győzelem óriási meglepetés volt mindannyiunknak. Az első helyezés mellé egy táborozási lehetőség járt volna, de mivel ezen nem tudtunk részt venni, mindegyikünk kapott egy-egy távcsövet. Én már a Jupiter négy holdját is láttam az eszköz segítségével, múlt héten pedig a Holdat vizsgálgattam.

Kapcsolódó cikkek

Szerelme a zongora

Szerelme a zongora

2024. 04. 10. | Madarász Réka

A IV. Zongoramesék Nemzetközi Zongoraversenyen 2. korcsoportban kiemelt arany minősítést és Zongoramesék csillaga díjat vehetett át Tauber Ármin. A...