Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Idén is folytatódik  a Széchenyi Casino

Idén is folytatódik a Széchenyi Casino

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Töretlen lelkesedéssel folytatódik a Soproni Széchenyi István Gimnázium társadalmilag is fontos programja. Az iskola egykori diákjai által tartott előadássorozat a Széchenyi Casino nevet kapta.

2018 októberében indította útjára a SZIG a rendhagyó programsorozatot, melynek keretében az iskola egykori diákjai tartanak havonta egyszer – szerda délutánonként 5 órakor – előadást az intézmény dísztermében.

– A rendezvény a „Széchenyi Casino, avagy felvilágosító töredékek a világról széchenyista szemmel” címet kapta – tudtuk meg Farkas Gábortól, a gimnázium igazgatójától. – A kaszinó kifejezés eredeti jelentésében Széchenyi nevével fonódott össze. A gróf a közérdekű eszmecsere, a párbeszéd, a nyilvánosság színtereként határozta meg a kaszinót. Ez a teremtő szándék húzódott meg a mi kezdeményezésünk hátterében is. A program szabadegyetemi jellegű, vagyis feltett szándékunk a város polgárai felé való nyitás, szívesen látjuk őket a változatos témájú előadásokon, melyeket kötetlen beszélgetések zárnak le.

A Széchenyi Casino vendége volt már többek között dr. Horváth Patrícia világbajnok vízilabdázó és orvos, prof. dr. Vékás Lajos jogtudós, prof. dr. Langer Róbert szívsebész, Eperjes Károly és Kováts Adél színész, de Kun Árpád író–költő is, a Sopronban élők közül pedig Németh Ildikó, a Soproni Múzeum munkatársa, Bruckner Nándor borász vagy Barta Rebeka közgazdász is.

– Az idei programsorozat első félévének központi témája Sopron kulturális élete és turizmusa lesz – folytatta az igazgató. – Előadást hallhatunk Taschner Tamástól, Sógor Ferenctől, Németh Józseftől és Molnár Tímeától. Legközelebb október 15-én várjuk az érdeklődőket Taschner Tamás Sopron és soproniak című előadására.

A Széchenyi Casino csak egy az iskola gróf Széchenyi István szellemisége által ihletett programjai közül, melyek közé tartozik többek között a civilizátor nap a diákok számára, a civilizátor program a tanároknak, a ballagás és a fogadalomtétel napja Nagycenken. 

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Kreativitásukkal nyertek

Kreativitásukkal nyertek

2026. 06. 24. | Madarász Réka

Két fáys diák első helyezést ért el az ­AInstein – MI-re vagy képes? elnevezésű versenyen. A 9.B osztályos fiúk fantáziadús feladatokat oldottak meg a...

Szomorúságból novella

Szomorúságból novella

2026. 06. 24. | Madarász Réka

Még csak hatodikos, de már másodszor ért el első helyezést az Így írok én… című irodalmi pályázat novella kategóriájában Schiberna András. A berzsenyi...