Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Határtalan pályázat az Eötvös-iskolában

| Munkatársunktól | Soproni fiatalok

Az Eötvös József evangélikus középiskola az idei tanévben hatodik alkalommal vesz részt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával a Határtalanul projektben. A pályázat keretében a székelyudvarhelyi és a dunaszerdahelyi partneriskolák tanulói kísérőtanáraikkal Sopronba látogattak.

A határokon átnyúló tehetséggondozó projekteket az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola a pedagógiai tervébe beépített feladatként kezeli. Kiemelt figyelmet kap a Határtalanul! című pályázat. 

– A „Koronázó városok” című pályázatban iskolánk 9. osztályos gimnáziumi osztálya és a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium vett részt – tudtuk meg Szentpáli Csaba igazgatóhelyettestől. – A székelyudvarhelyiek a közelmúltban látogattak Sopronba, mi pedig májusban – négy fejedelmi koronázó város meglátogatásával – viszonozzuk a vendéglátást.

Az „Egészségünk megőrzése” pályázat a 10. egészségügyi osztályosokat célozza meg. Együttműködő partner a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola, melynek tanulói szintén az elmúlt napokban jártak városunkban. Látogatásuk alkalmával bejárták a balfi szanatórium összes részlegét, ahol kipróbálhatták a gyógy- és a vízitornát, bemutatták nekik a fizioterápiás eljárásokat. Az Eötvös-iskola ebben a tanévben először vette fel a kapcsolatot a Kolozsvári Református Kollégiummal. A „Tájak, korok, emberek” pályázatban a speciális nevelési igényű gyerekeket integráltan nevelő osztályok tanulói ismerkednek meg a népszokásokkal, népi mesterségekkel, építészeti különlegességekkel.

– Amellett, hogy a diákok szakmai ismereteket szerezhetnek, érdekes történeteket hallgathatnak, ez az öt nap felér egy csapatépítő tréninggel is, melynek szlogenje „egymás megismerése” lehetne.

A projekt a következő tanévben folytatódik – fejezte be Szentpáli Csaba.

Kapcsolódó cikkek

Szerelme a zongora

Szerelme a zongora

2024. 04. 10. | Madarász Réka

A IV. Zongoramesék Nemzetközi Zongoraversenyen 2. korcsoportban kiemelt arany minősítést és Zongoramesék csillaga díjat vehetett át Tauber Ármin. A...