A mese mindig körbeölel
2024. 10. 02. | Laklia-Szilágyi Andrea2005 óta szeptember 30-án (Benedek Elek születésnapján) ünnepeljük hazánkban a magyar népmese napját. Az országos programsorozathoz Sopron idén is csa...
A Határtalanul! projekt keretében tizenhat kárpátaljai magyar diák és két kísérőtanár töltött öt napot Sopronban és környékén. A fiatalok remekül érezték magukat a Széchenyi-gimnázium által szervezett színes programokon.
A Soproni Széchenyi István Gimnázium és a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium kapcsolata egy évre nyúlik vissza: ekkor látogattak Ukrajnába a soproni iskola tanárai, akiket hihetetlen szeretettel láttak vendégül a határon túl élő magyarok. Úgy tűnik, a szíves fogadtatás egy ígéretes cserekapcsolat alapját is letette: múlt héten a beregszásziak voltak Sopronban, október 21-étől pedig a Széchenyi-gimnázium tizenhat diákja és két tanára utazik ugyancsak öt napra Kárpátaljára.
– A legnagyobb öröm az volt számomra Magyarországon, hogy az anyanyelvemen beszélhettem, és az utcai feliratokat is megértettem – mesélte Halász Emília Erzsébet, a Kárpátaljáról érkezett diákok egyike. – Az oktatási rendszer itt teljesen más, mint nálunk, ahol például nem 1-től 5-ig, hanem 1-től 12-ig vannak az osztályzatok. Kötelező ukránul tanulnunk, második idegen nyelvként viszont csak az angolt vagy a németet választhatjuk.
Kocsis Marianna, a kárpátaljai diákok osztályfőnöke elmondta, magyar nyelvű iskolájuknak kevés olyan tanulója van, aki anyanyelvi szinten beszélne ukránul. Magyar környezetben élnek, minden tantárgyat magyar nyelven tanulnak, ám kötelező ukrán nyelvből és irodalomból is érettségizniük, ráadásul egy független vizsgabizottság előtt. Mivel a nyelvtanuláshoz szükséges tankönyvek és módszerek hiányoznak, a képzés és a vizsga nagy nehézséget jelent.
A két iskola diákjai már most összebarátkoztak: kedden délelőtt játékos ismerkedési programot szervezett a Széchenyi a kárpátaljai és az őket fogadó soproni diákok számára, esténként pedig szabad foglalkozás keretében folytatták a megkezdett beszélgetéseket. Nap közben a környék – Győr, Pannonhalma, Nagycenk és Fertőd – nevezetességeit tekintették meg. Számos felejthetetlen élménnyel gazdagodva utaztak haza a diákok.
2005 óta szeptember 30-án (Benedek Elek születésnapján) ünnepeljük hazánkban a magyar népmese napját. Az országos programsorozathoz Sopron idén is csa...
Két rothos tanuló is előkelő helyezést ért el a WorldSkills Lyon 2024 versenyen. Eszlinger Mátyás a 7. legjobb épületasztalos lett a világon, emellett...