Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Harc a függőségek ellen
A győztes Porszívók elnevezésű csapat tagjai – Kis-Bús Gergely, Mädler Virág, Markó Kata és Rácz Jázmin – ősz óta készültek a vetélkedőre Fotó: Németh Péter

Sikeres volt a Drogkép-Másképp vetélkedő a Széchenyiben

Harc a függőségek ellen

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Idén második alkalommal szervezték meg a „Drogkép-Másképp” elnevezésű vetélkedősorozatot a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban. A csütörtöki döntőn a 9.ny osztály Porszívók elnevezésű csapata szerezte meg az első helyet.

Három éven keresztül vehetnek részt drogprevenciós vetélkedőkön a Széchenyi-gimnázium tanulói az „Informális és nem formális tanulási lehetőségek kialakítása a köznevelési intézményekben” című pályázat jóvoltából. A megmérettetés négy fordulóból áll, melyek mindegyike tartalmaz egy kreatív és egy alapos kutatómunkát igénylő feladatot, a harmadik feladattípusban pedig a függőség helyett kell más alternatívát felkínálniuk a résztvevőknek.

– A legnagyobb különbség a tavalyi évhez képest az volt, hogy nem a 9. és 10., hanem a 8. és 9. osztályosokat céloztuk meg – avatott be a részletekbe Sámson Tímea szociális szakember, aki idén is kolléganőivel, Bertalan Évával és Tengerdi Ágnessel szervezte meg az eseményt. – Az elnevezés ellenére nem a konkrét szerhasználatra, hanem inkább a függőségek kialakulásának a megelőzésére helyeztük a hangsúlyt. A mai kor kihívásai közé tartozik többek között az állandó kütyühasználat és a folyamatos jelenlét a virtuális térben, melyek függőség kialakulásának tekintetében vetekedhetnek az illegális kábítószerekkel.

A szervezők külön felhívták a figyelmet a dizájner drogokra, amelyek azért is különösen veszélyesek, mert legális alapanyagokat tartalmaznak, a hatásukat nem ismerjük, és könnyen szenvedélybetegséghez vezetnek.

A győztes Porszívók elnevezésű csapat tagjai – Kis-Bús Gergely, Mädler Virág, Markó Kata és Rácz Jázmin – ősz óta készültek a feladványokra, miközben valódi baráti társasággá kovácsolódtak össze. Azáltal, hogy rengeteg új információt tudtak meg a függőségekről, a gyakorlatban is hasznosítható tudáshoz jutottak: úgy érzik, képesek lennének segíteni azoknak a társaiknak, akiken a függőség jeleit veszik észre.

Kapcsolódó cikkek

A fiatal régiséggyűjtő

A fiatal régiséggyűjtő

2024. 09. 25. | Madarász Réka

Mindent gyűjt, ami régi, főleg fémtárgyakat. Poór Mátyás még csak ötödikes a Deák Téri Általános Iskolában, de úgy tud beszélni becses szerzeményeiről...