Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Hamarosan becsöngetnek
Utolsó rohamok a papír- és írószer üzletekben Fotó: Németh Péter

A 2017/2018-as tanév 180 napos lesz, 2018. június 15-ig tart

Hamarosan becsöngetnek

| Munkatársunktól | Soproni fiatalok

A kormány döntésének megfelelően idén már az első kilenc évfolyam tanulói ingyen kapják a tankönyveket. A soproni önkormányzat pedig az elsős és másodikas gyerekeknek ingyenes füzetcsomagot ad. A szociálisan rászorult gyerekek napi háromszori étkezést kapnak, ugyancsak térítésmentesen.

Múlt héten ismét megteltek a strandok, délutánonként még többször mutatott 30 fokot a hő­­mérő. Talán a legtöbben még el sem tudjuk hinni, hogy napokon belül beköszönt az ősz. Kezdődnek újra a dolgos, szürke hétköznapok és indul az iskola. Sopronban tíz intézményben (Deák téri, Doborjáni, Gárdonyi, Kozmutza, Lackner, Petőfi, Tóth Antal, Soproni Német Nemzetiségi, Hunyadi és Szent Orsolya) több mint 650 elsős kezdi a tanévet. A soproni önkormányzat az elsős és másodikas gyerekeknek ingyenes füzetcsomagot ad, a kormány döntése értelmében pedig az első kilenc évfolyam tanulói a tankönyvekhez is térítésmentesen jutnak hozzá. Ha már a kilencedikeseknél tartunk: Sopronban körülbelül 1070 di­­ák folytatja középiskolában a tanulmányait. Ők a Soproni Szakképzési Centrum tagintézményeiben (Handler, Fáy, Vasvilla, vendéglátó), a Szent Orsolyában, a Ber­­zsenyiben, a Szé­­chenyiben, az Eötvösben és a Rothban tanulnak majd.

A tanév első tanítási napja 2017. szeptember 1., az utolsó pe­­dig 2018. június 15., a végzős középiskolások 2018. május 3-án mennek utoljára iskolába. Az első félév 2018. január 26-ig tart, az iskolák február 2-ig értesítik a tanulókat és a szülőket a tanulmányi eredményekről.

– Ha év közben költözik egy általános iskolás gyermek a csa­­ládjával, akkor őt a lakcíme szerint körzetileg illetékes általános iskolának kell felvennie – tudtuk meg Marek János tankerületi igaz­­gatótól. – Fontos hangsúlyozni, hogy szabad iskolaválasztás van. Tehát ha másik iskolába szeretné íratni a gyermekét a szü­­lő, akkor megkeresheti a nem körzetes is­­ko­laigazgatót is. Ő hoz döntést arról, hogy felveszi-e a di­­ákot. A dön­­tés ellen a szülő fellebbezést nyújthat be, ezt már a tanke­­rület igazgatójának címezve az iskolába kell küldeni.

A diákoknak nyújtott kedvez­­mények teljes rendszeréről következő számunkban tájékoztatjuk olvasóinkat.

Ingyenes felnőttoktatás 

Közel kétszázan kezdik el a tanévet a Soproni Szakképzési Centrum intézményeiben a felnőttoktatás keretében. Ez az első és második szakképesítés megszerzése esetében is ingyenes, a jelentkezésnek nincs felső korhatára. A képzések kétévesek, esti, illetve levelező tagozaton szervezik őket, jelentkezni pedig augusztus 31-ig lehet. Sopronban meghirdették például a mérlegképes könyvelő, ács, ápoló, asztalos, festő, grafikus, kárpitos, női szabó, cukrász, pincér, szakács, autószerelő, hegesztő, sportedző szakokat. További részletek a http://soproniszc.hu oldalon.

Kapcsolódó cikkek

Szerelme a zongora

Szerelme a zongora

2024. 04. 10. | Madarász Réka

A IV. Zongoramesék Nemzetközi Zongoraversenyen 2. korcsoportban kiemelt arany minősítést és Zongoramesék csillaga díjat vehetett át Tauber Ármin. A...