Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Gerit vonzza  az informatika
Borsodi Gergő jelenleg a VasVilla 11. osztályos diákja

Gerit vonzza az informatika

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Több nívós versenyen is előkelő helyezést ért el Borsodi Gergő. A VasVilla 11. osztályos diákja egy színvonalas informatikai cég programozójaként képzeli el a jövőjét.

Már a Deák Téri Általános Iskolában is érdeklődött Gergő az informatika iránt, és több városi versenyen is indult. Egy társával megnyerték a Handler-szakképző hagyományos informatikavetélkedőjét, a VasVilla által szervezett megmérettetésen pedig Gergő egyéniben második helyezett lett. Kitűnő tanulmányi eredményeit az általános iskolában Deák-díjjal jutalmazták. Már a versenyek során is megtetszett neki jelenlegi iskolája, így nem volt kérdés, hogy hol tanul tovább. A fiú a versenyzést a középiskolában sem hagyta abba. Sokat köszönhet osztályfőnökének és informatikatanárának, Tömördy Kristófnak, akár csak Pozsgai Tamásnak, akihez informatika szakkörre jár. 

– Az vonz leginkább az informatikában, hogy segíthetek másoknak, vagyis olyan dolgokat hozok létre, amelyeket más is tud használni – mesélte Borsodi Geri. – Szeretnék továbbtanulni, az ELTE és a BME szoftverfejlesztő szakiránya vonz a leginkább. Jelenleg „B2” típusú középfokú nyelvvizsgára készülök németből, tavaly a Handler által szervezett megyei német versenyen szintén első helyezést értem el. Bízom benne, hogy a diploma megszerzése után sikerül elhelyezkednem egy nagyobb informatikai cégnél.

Geri szabadidejét a legszívesebben a haverjaival, zenehallgatással és zenéléssel tölti. A metál és a rock áll hozzá a legközelebb. Autodidakta módon megtanult gitározni, és a barátokkal már egy saját zenekart is alapítottak.

Kapcsolódó cikkek

Szerelme a zongora

Szerelme a zongora

2024. 04. 10. | Madarász Réka

A IV. Zongoramesék Nemzetközi Zongoraversenyen 2. korcsoportban kiemelt arany minősítést és Zongoramesék csillaga díjat vehetett át Tauber Ármin. A...