Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Gergő kiváló matekos
Rózsás Gergely Fotó: Németh Péter

Gergő kiváló matekos

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Rózsás Gergely ugyan még csak ötödikes a soproni Líceumban, de máris dicsőséget hozott iskolájának. A szorgalmas diák idén az összes meghirdetett matematikaversenyre jelentkezett, és mindenhol szép eredményeket ért el.

Gergő többek között továbbjutott a Marót Rezső matematikaversenyen a megyei fordulóra, a Zrínyi Ilona matematikaversenyen pedig a megye tíz legjobbja között szerepelt. Az eredményhirdetés március 9-én volt Győrben. Legkiemelkedőbb eredménye a Győr–Moson–Sopron megyei matematikaverseny első helyezése. A nívós megmérettetésnek két fordulója volt, egy az iskolán belül, egy pedig központilag. 

– Gergely kiemelkedően ügyes és szorgalmas. Az iskolai tanórákon kívül önállóan gyakorol, és készül a versenyekre – mesélte Balogh Réka, Gergely felkészítő tanára. – Nagyon örülök, hogy taníthatom. Úgy érzem, sikerei ösztönzik a többi diákot is.

Rózsás Gergő már a Soproni Gárdonyi Géza Általános Iskolában elkezdett versenyezni akkori matematikatanára, Locsmándi Katalin javaslatára. A Berzsenyibe azért jelentkezett negyedik osztály után, mert nem szeretett volna megválni legjobb barátjától, akivel végül itt is osztálytársak lettek. A döntését azóta sem bánta meg. A mosolygós fiú másik szenvedélye a futball, amit szintén azért szeret, mert van benne logika.

– Focista szeretnék lenni – mondta Gergely. – Óvodás korom óta játszom az SC Sopron csapatában, hetente négy edzésen veszek részt a hétvégi bajnoki meccseken kívül. Védő vagyok, de az edzőm próbál más posztokon is játszatni, így már középpályás is voltam. A fociban ugyanúgy gondolkodni kell, mint a matek esetében, jó előre látni, hogy miből, mi jöhet ki, mikor, kinek érdemes passzolni a labdát.

A kisgimnazista szabadidejében mostanában szívesen olvas. Ehhez a tevékenységhez a Harry Potter hozta meg a kedvét, már az ötödik résznél tart. Tetszik neki az izgalmas történet, úgy beleéli magát a szereplők kalandjaiba, mintha maga is ott lenne.

Kapcsolódó cikkek

Egymást segítő diákok

Egymást segítő diákok

2019. 12. 18. | Madarász Réka

Három éve működik sikeresen a kortárs csoport a Soproni SzC Handler Nándor Szakképző Iskolájában. Amióta a diákok lehetőséget kaptak arra, hogy megbeszéljék egymással és szakemberekkel a nehézségeiket, az intézményben jóval kevesebb a fegyelmi probléma.

Élő periódusos rendszer

Élő periódusos rendszer

2019. 12. 18. | Madarász Réka

A Soproni Széchenyi István Gimnázium is részt vett abban a rekordállítási kísérletben, amelyben a periódusos rendszer valamely változatának megjelenítése volt a feladat. A szervezők versenyt is hirdettek, melyre ugyancsak benevezett az iskola.