Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Festés huszonnégy órán át
A Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola hetedik osztályosai is részt vettek az alkotónapon Igrecz Katalin rajztanárral Fotó: Pluzsik Tamás

Festés huszonnégy órán át

| Pluzsik Tamás | Soproni fiatalok

A magyar festészet napja alkalmából 24 órás városi alkotónapot rendezett a hétvégén a Soproni Szakképzési Centrum Handler Nándor Szakképző Iskolájának művészeti munkaközössége.

– Az elmúlt tíz év során kollégáimmal együtt folyamatosan alakítottuk ki a művészeti munkaközösség arculatát, így az első ötletek egyike az volt, hogy rendezzünk egy huszonnégy órás, kimondottan a festészetre koncentráló alkotónapot a soproni diákok, illetve korhatártól függetlenül minden érdeklődő, művészetkedvelő és alkotni vágyó számára – tudtuk meg Gondi Ritától, a SSzC Handler Nándor Szakképző Iskola tanárától, a művészeti munkaközösség vezetőjétől, az idei rendezvény egyik főszervezőjétől.


Az immáron hetedik alkalommal megrendezett „festőnap” iránt idén is nagy volt az érdeklődés, kicsiknek és nagyoknak arcfestéssel, zenével tették változatossá a huszonnégy órás programot, de természetesen a festőasztalok mellől nem hiányoztak a szendvicsek és az üdítőitalok sem. Az elkészült alkotásokat az iskola aulájában kiállítják, ahol azokat egy hétig lehet megtekinteni.


A magyar festészet napját 2002 óta rendezik meg Szent Lukács evangélistának, az orvosok és festők patrónusának ünnepe (október 18.) körüli napokban. Minden bizonnyal azért Lukács lett a festők védőszentje, mert a hagyomány szerint ő készítette a római Santa Maria Maggiore-bazilikában őrzött híres Szűz Mária-képet, illetve a Lateráni Szent János-bazilika szomszédságában lévő Sancta Sanctorum-kápolnában található Krisztus-kép is az ő al­­kotása, melyen az utolsó ecsetvonásokat a legenda szerint angyalok készítették. Az tény, hogy evangéliumában a Szűzanyáról a legtöbbet és a legszebben Lukács beszél, s mintegy így is képet rajzol Jézus anyjáról.

Kapcsolódó cikkek

Kreativitásukkal nyertek

Kreativitásukkal nyertek

2026. 06. 24. | Madarász Réka

Két fáys diák első helyezést ért el az ­AInstein – MI-re vagy képes? elnevezésű versenyen. A 9.B osztályos fiúk fantáziadús feladatokat oldottak meg a...

Szomorúságból novella

Szomorúságból novella

2026. 06. 24. | Madarász Réka

Még csak hatodikos, de már másodszor ért el első helyezést az Így írok én… című irodalmi pályázat novella kategóriájában Schiberna András. A berzsenyi...